Ön ezen az oldalon van:Sobieski János a magyar csatatéren

Sobieski János a magyar csatatéren

A közös ellenség, a Török Birodalom nem egyszer kovácsolta egységbe a magyar és a lengyel haderőket. Így történt ez 1683-ban is, igaz, kissé áttételesen: ekkor I. Lipót német-római császár és egyben magyar király egyesítette török elleni szövetségi rendszerbe III. (Sobieski) János lengyel királyt, II. Miksa Emánuel bajor és II. János György szász választófejedelmet. A közvetlen cél valójában Bécs megvédése volt az elkerülhetetlen török támadástól, más kérdés, hogy a város melletti döntő ütközet vált a nyitányává Magyarország felszabadításának.

magyar-lengyel leader6.jpg

A 17. század második felére a Török Birodalom elérte legnagyobb területi kiterjedését Európában. Magyarország nagyobb része közvetlen török uralom alatt állt, míg Erdély és a román fejedelemségek a szultán vazallusainak számítottak, sőt, egy keskeny nyugati sávot leszámítva már a Felvidéket is a törökök szövetségese, Thököly Imre tartotta hatalmában. Megindult a török terjeszkedés Oroszország, Ukrajna és Lengyelország irányába is. A harcok éveken át váltakozó szerencsével folytak, amikor IV. Mehmed szultán 1682 nyarán nagyszabású, nyugat felé irányuló hadjáratot határozott el. A cél eredetileg a Magyar Királyság még Habsburg-kézen lévő részének meghódítása volt, csak 1683 nyarára vált nyilvánvalóvá, hogy a szultán Bécs bevételét tervezi, másfél évszázaddal az első, 1529. évi sikertelen ostrom után újra.

A hadjárat hírére I. Lipót német-római császár és magyar király, akit hátulról a franciák is fenyegettek, katonai szövetségesek után nézett. 1683 januárjában II. Miksa Emánuel bajor választófejedelemmel kötött védelmi szövetséget, majd áprilisban Krakkóban III. (Sobieski) János lengyel királlyal is megegyezett. A szerződés egyik pontja szerint amennyiben a felek egyik fővárosát, Bécset vagy Krakkót támadás éri, a másik fél köteles a segítségére sietni.

A Kara Musztafa nagyvezír vezette oszmán-török főerő július közepére Bécs alá érkezett és hamarosan megkezdődött az ostrom. Két hónappal később a védők már felkészültek a végső küzdelemre, amikor megérkezett a felmentő sereg. A szeptember 12-én lezajlott kahlenbergi csatában a Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg által vezetett lengyel–osztrák–német haderő megsemmisítő vereséget mért a törökökre, amelyet a birodalom többé nem tudott kiheverni. Bécs felszabadult, a török csapatok Buda felé vonultak vissza, nyomukban az üldöző császári-lengyel haderővel.

A Bécs felmentéséből kibontakozó támadó hadjárat élén járó, a királyi sereget messze megelőző Sobieskit Párkánynál október 7-én a törökök csapdába csalták, és kevésen múlt, hogy a túlerőben lévő ellenség nem ölte meg vagy ejtette fogságba. A másnap megérkező Lotaringiai Károly herceg seregével egyesülve viszont újult erővel intézett támadást a hajóhídon a Duna jobb partjára visszavonuló ellenségre. Miután a keresztény tüzérség szétlőtte a hidat, rohammal vették be a párkányi erődítményt is.

Már csak Buda kulcsa, Esztergom várának és városának elfoglalása volt hátra. A keresztény seregek október 19-én kezdték meg az átkelést a Dunán, 25-én pedig egyetlen rohammal vették be a várost. A vár parancsnoka, Ibrahim pasa rövid alku után feladta a várat szabad elvonulás fejében, így 1683. október 28-ával Esztergom 130 éves török megszállása véget ért.

A Bécs felmentésével kezdődő, a párkányi csatával folytatódó, majd Esztergom felszabadításával végződő hadjárat ezzel Sobieski János számára befejeződött, hadaival a Felvidéken át hazatért Lengyelországba, hogy immáron saját földjén harcoljon tovább a törökökkel.

Sobieski rövid, de annál sikeresebb magyarországi szereplése ezzel véget ért, már nem vett részt az itteni harcokban, így Buda három évvel későbbi visszafoglalásában sem. Viszont csatlakozott a XI. Ince pápa kezdeményezésére 1684 tavaszán létrejött Szent Liga elnevezésű törökellenes szövetséghez, amelynek a Lengyel–Litván Unión kívül tagja volt a Habsburg Birodalom, a Velencei Köztársaság és a Pápai Állam, amelyet két évvel később Oroszország hadba lépése tovább erősített.

Míg a pápa hatalmas pénzösszegekkel támogatta a török elleni háborút, a szövetséges felek kötelezték magukat a török megtámadására. III. (Sobieski) János lengyel király Podólia és Ukrajna térségében indított támadást, amellyel jelentős ellenséges erőket kötött le, áttételesen így segítve elő Magyarország felszabadítását a 150 éves török uralom alól.

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu