Ön ezen az oldalon van:Nekünk a Balaton a riviéra

Nekünk a Balaton a riviéra

balaton-leader.png

Természetesen a nyári kánikula idején is meg lehet kísérelni, hogy feszített koncentrációval figyelmünket valamilyen hasznos témára irányítsuk, de előbb-utóbb úgyis azon kapjuk majd magunkat, hogy – legalább fejben – újra a Balatonnál járunk. Engedjünk most a csábításnak, hiszen egyrészt épp ma van a balatoni halak napja, másrészt, mint látni fogjuk, a téma nem csak a hűsölés és a nyári élmények miatt, hanem akár gazdasági okokból is rendkívül érdekes!

Kezdőlépésként itt az ideje, hogy szembenézzünk a ténnyel: a hekk nem balatoni hal. Mégcsak nem is édesvízi. Ez egy tőkehalak családjába tartozó tengeri csukaféle, amit Magyarországra Dél-Amerikából, elsősorban az Argentin partok mellől szállítanak, fagyasztva. Most, hogy az első mítosszal leszámoltunk, lépjünk tovább, és barátkozzunk meg a gondolattal, hogy az elmúlt jó pár évtizedben, ha a Balaton-parton pontyot, süllőt vagy más balatoni halat rendeltünk, nos nagyon nagy valószínűséggel akkor sem balatoni halat kaptunk. Nyugalom, nem fog kiderülni, hogy a ponty sem édes vízben él – az ok ennél jóval bonyolultabb, és elsősorban a tó halgazdálkodásával van összefüggésben.

Vagy mi lubickolunk, vagy a halak

A helyzet megértéséhez mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy vízminőség szempontjából, ami a fürdőzőknek kedvező, az a halaknak nem feltétlenül. Mivel a fürdéshez a kevésbé algás, áttetsző, tiszta víz hozza meg a kedvet, a tó ökológiai rendszerét ennek megfelelően szabályozzák. A kevesebb alga ugyanakkor kevesebb táplálékot jelent a tóban élő halaknak, ami az állomány ritkulásához vezet. Ez önmagában még nem jelent problémát, hiszen a Balaton így is kiváló élőhely nagyjából 30-40 különböző halfaj számára, az viszont biztos, hogy azt a mennyiséget, ami a tó menti vendéglátás számára szükséges lenne, közel sem tudja biztosítani.

Bonyolítja a képet, hogy 2013 óta természetvédelmi okokból törvény tiltja a kereskedelmi célú halászatot a tavon, ami bár azt eredményezte, hogy jelentősen javult az állomány – ugyanakkor gyakorlatilag elérhetetlenné tette azt a vendéglátók számára. Ez azonban nem sok vizet zavart, mivel, a korábban említett okokból, a Balaton akkor sem tudta volna hallal ellátni az éttermeket és halsütödéket, ha a halászat zavartalanul folytatódhat. Csak a nagyságrendek érzékeltetése kedvéért: 2016-os adatok szerint a Balaton-parti vendéglátóhelyeken nagyjából 18 tonna süllőt értékesítettek, míg azokban az években, amikor még szabadon lehetett kereskedelmi céllal halászni a tóban, az éves süllő mennyiség 1-2 tonna között mozgott. El kell tehát fogadnunk, hogy a Balaton mentén megkívánt halételeknek semmi közük a Balatonhoz?

Oltalmat a halaknak!

Noha sejtjük, hogy az olvasó türelmével játszunk, mégis azt kell mondanunk: a helyzet nem ennyire végletes. Idén nyár elején ugyanis hivatalosan is uniós oltalmat kapott a „balatoni hal” elnevezés, amit a jövőben kizárólag olyan vendéglátóhelyek használhatnak, amelyek az előírásoknak megfelelően tenyésztett, ellenőrizhető eredetű balatoni halat kínálnak. Ez az oltalom nagyon fontos előrelépés a helyi halgazdálkodás számára, hiszen így nem lehet majd megtéveszteni a fogyasztókat, ráadásul aki balatoni halat rendel, az biztos lehet benne, hogy helyi, hazai tenyésztőt támogat vele.

Ezen a ponton viszont felvetődik a kérdés, hogy ha a Balatonon továbbra is tilos a halászat, akkor mi értelme az egésznek? Nos, a halászat valóban tilos, és az is marad, ugyanakkor tudni kell, hogy a Balaton vizét évente kétszer – tavasszal és ősszel – a Sió-zsilip megnyitásával részlegesen „leeresztik”, és ilyenkor halcsapdák segítségével hozzá lehet jutni a halakhoz. Ezen túl, az is elfogadott módszernek minősül, ha a Balaton vízgyűjtő területén lévő, tehát a tóval szinte azonos körülményeket biztosító halastavakban tenyésztik a tányérokra szánt pontyokat, süllőket és keszegeket.

Minek ez a sok hercehurca? Az eddigiek alapján látható, hogy a balatoni halak témája több fontos ügy metszetében helyezkedik el. A turizmus szempontjából elengedhetetlen, hogy a víz algamentes legyen, a halászatot természetvédelmi okokból muszáj tiltani, a vendéglátás számára fontos lenne, hogy jó minőségű halat kínálhasson, ráadásul a legelőnyösebb az lenne, ha az valóban a Balatonból származhatna. Mindezekkel a szempontokkal még mindig csak a felszínt kapirgáljuk, de ez is több mint elég ahhoz, hogy rácsodálkozzunk: milyen bonyolult gazdasági összefüggések állhatnak egy olyan, látszólag egyszerű téma mögött is, mint amilyen a balatoni halaké.

Cikkünk végén pedig bemutatunk néhány, a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott, balatoni kötődésű emlékérmét:

A Balaton legrégebbi, jelenleg is használatban lévő hajói, a Helka és a Kelén tiszteletére 1997-ben adott ki 2000 forint névértékű, ezüst emlékérmét a jegybank.

balaton-1.png

A sorozat folytatásaképp, egy évvel később, azaz 1998-ban jelent meg a legnagyobb balatoni vitorlásnak, a Phoenix-nek szentelt, 5000 forintos névértékű érme.

balaton-2.png

2020-ban, az Országos Meteorológiai Szolgálat alapításának 150. évfordulója alkalmából az MNB 10 000 forint névértékű ezüst, és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki, melynek hátoldalán a balatoni tájat ábrázoló grafika látható.

balaton-3.png
Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu