Ön ezen az oldalon van:Lengyel menekültek Magyarországon

Lengyel menekültek Magyarországon

magyar-lengyel_leader.jpg

A II. világháború kirobbanását, illetve Lengyelország németek és a szovjetek általi feldarabolását követően több tízezernyi lengyel menekült, katonák és civilek egyaránt, érkezett Magyarországra, ahol menedékre leltek. A magyarok ugyanis a lengyelekre nem ellenségként tekintettek, hanem az évezredes kapcsolatok miatt barátként és testvérként.

1939 márciusában, Kárpátalja visszacsatolásával egy szakaszon ismét helyreállt a lengyel-magyar határ, amelynek jelentősége már ősszel nyilvánvalóvá vált, hiszen a lengyeleket ért német támadás után menekültek tízezrei léptek a közös határszakaszon Magyarország területére. A német érdekszférához tartozó Magyarország kormánya a lengyel kérdésben szilárdan szemben állt Hitlerrel. A magyar politikai vezetés állásfoglalása egyértelmű volt: az évezredes barátságra hivatkozva nem volt hajlandó részt venni a Lengyelországot ért agresszióban, sem pedig a német egységeket átengedni a lengyel front irányába.

A szeptember 17-én Lengyelországot ért szovjet támadás után Teleki Pál utasítására szeptember 18-tól hivatalosan is teljes hosszában megnyitották a magyar-lengyel határt. Ezen keresztül 60-70 ezren érkeztek Magyarországra, kiket magyar részről nem tekintettek foglyoknak. A menekültek, köztük sok nő és gyerek számára a kormány katonai és politikai táborokat állított fel. Összesen 140 katonai menekülttábor létesült, ugyanakkor Budapesten kívül 114 településen tartózkodtak polgári személyek.

A polgárokkal a Belügyminisztérium Külföldieket Ellenőrző Országos Központja és a IX. Szociális és Segélyezési Osztály foglalkozott. Ennek az élén állt dr. Antall József miniszteri tanácsos, aki később menekültügyi kormánymegbízottá is kineveztek. A hivatalok munkáját a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság segítette.

A katonai személyeket, egységeiket egyben tartva, fegyveres őrökkel körülvett internálótáborokba helyezték el. A belső rend biztosítását, az irányítást rangidős tisztekre bízták, a feladatok ellátásában pedig segédtisztekre támaszkodhattak. Ugyanakkor 1939. szeptember közepén a menekültek nagy száma miatt – a magyar hatóságok 25 ezer emberre számítottak, ám ennél jóval többen érkeztek – kényszermegoldásokhoz kellett folyamodni. Így például Szombathelyen a gabonaraktárakban, Kiscenken használaton kívüli istállókban, Sárváron a selyemgyár épületében tudták csak elhelyezni a katonákat.

A hatóságok a menekültek szociális támogatásán túl gondoskodtak a megfelelő egészségügyi és orvosi ellátásról, valamint biztosították a művelődési-oktatási feltételeket. Zamárdiban már 1939 novemberétől megindították a lengyel gyermekek részére az alsó- és középszintű oktatást. 1940-től Balatonbogláron – Európában egyedüliként a világháború alatt – lengyel gimnázium létesült, ahol mintegy háromszázan érettségiztek.

Mivel a budapesti lengyel követség 1941 januárjáig működött, s a lengyel katonai attasé-iroda is csak 1940 őszén zárt be, a hazánkba menekült lengyel katonák első jelentős csoportjai legálisan útlevéllel utaztak Franciaországba, ahol a Wladyslaw Sikorsky tábornok által 1930. szeptember 30-án megalakult lengyel emigráns kormány hadsereget szervezett. Az internált katonák távozása már bonyolultabb volt, mivel a magyar kormány hivatalosan nem tudhatott az országból való kicsempészésükről. A lengyel katonák szöktetése jól szervezett keretek közt folyt, ugyanakkor a fogolyszöktetésben részt vevők minannyian szabadságukat, sőt életüket kockáztatták a nemes ügy érdekében. 1941-ig több mint 30 ezer lengyel katona jutott el Magyarországról Franciaországba, Angliába és a Közel-Keletre.

A befogadott lengyelek sorsa Magyarország német megszállása után döntően megváltozott. Az őket pártfogó tisztviselőket eltávolították, egyes esetekben le is tartóztatták. Ez utóbbi történt dr. Antall Józseffel is. Üldözték a még itt élő menekülteket is, elsősorban a londoni lengyel kormánnyal és a földalatti lengyel állammal kapcsolatot tartó vezetőket.

A lengyelek többsége bujkált, ebben bizalommal számíthattak a magyar lakosság pártfogására. Hozzáállásukat jól tükrözik id. Antall József háború utáni gondolatai: „Ha most visszagondolok a háborús évekre, amelyekben mint a magyarországi lengyel menekültek hivatalos magyar gyámja és sorsuknak hatósági intézője működtem, elsősorban kegyelettel kell adóznom azoknak a lengyel vértanúknak, akik nemcsak honfitársaik életének megkönnyítésén fáradoztak, de az eltiport Lengyelország feltámasztása és újjáépítése érdekében az emigrációban is tudatosan és önként választották a vértanú sorsot, mert egy pillanatig sem ámították magukat azzal, hogy ezt a sorsot elkerülhetik.”

A menekültek helyzete a németek kiűzése után nagyon lassan rendeződött, mivel a szovjet hadsereg nem foglalkozott a problémával, sokan csak hosszas hányódtatás után jutottak vissza szülőföldjükre. A hivatalos repatriálás 1946 augusztusára fejeződött be.

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu