Ön ezen az oldalon van:"Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát!

Lengyelországból jött magyar hercegek

„Gyermekkorától kezdve Lengyelországban nevelkedett, és mintegy erkölcseire és életvitelére nézve is lengyellé vált.” Így festette le – némi túlzással – Anonymus Gallus, azaz a Gall Névtelen a Lengyel Krónikában egyik legjelentősebb Árpád-házi uralkodónkat. Szinte már meglepő jellemzése ez I. László magyar királynak, akit 1192-ben avattak szentté és vált Magyarország védőszentjévé, pedig aki lengyel anyától Lengyelországban született, éppúgy tekinthető lengyelnek, ahogy magyarnak.

magyar-lengyel lead_3 .png

Történt ugyanis, hogy államalapító királyunk, a később a szentek sorába felemelt I. István egyetlen fiúörököse, Imre herceg vadászbalesetben elhunyt. Keresni kellett az utódját, akit végül István unokaöccsében, Orseolo Péter személyében talált meg. Döntése elégedetlenséget váltott ki Vazulból, István unokatestvéréből, aki szintén igényt tartott a trónra, de törekvésére István drasztikus módszerekkel tett pontot: megvakíttatta, fiait pedig külföldre száműzte.

Levente, András és Béla, a három Árpád-házi herceg Lengyelországban, II. Mieszko fejedelem udvarában talált menedékre, de míg testvérei tovább utaztak a Kijevi Rusz irányába, Béla a lengyel udvarban maradt, és a fejedelem oldalán harcolt tovább. Részt vett a pomeránok ellen viselt háborúban is, ahol fényes győzelmet aratott, sőt, párviadalban saját kezűleg végzett a pomerán fejedelemmel. Jutalmul elnyerte a lengyel király leányának, Richezának a kezét, akitől három fiúgyermeke is született, Géza, László és Lampert, az első kettő még lengyelországi tartózkodása idején.

Magyarországon a kereszténység eszménye ekkor még közel sem áll olyan erős lábakon, hogy időről időre ne üsse fel fejét a pogányság visszaállítására történő törekvés. A keresztény vallás megerősítését szintén nem segítette elő a velencei származású Orseolo Péter, az ország második királyának uralma. A kormányzása iránti elégedetlenség vezetett 1046-ban a békési Vata vezette pogánylázadáshoz. Gellért püspök már korábban megkísérelte hazahívni a Vazul-fiakat, akik közül ketten, Levente és András hallgattak is hívó szavára. A hercegek és a lázadó Vata serege Abaújváron találkozott, ahol a pogányok előadták követelésüket: a pogányság visszaállítása, a papok lemészárlása. András a felkelés élére állt, így sikerült megdönteni Péter hatalmát, majd mint I. András megkoronázott magyar király kíméletlenül felszámolta a pogányságot. Megkoronázását követően nem sokkal bátyja, Levente meghalt. Mivel német támadás volt várható, 1048 elején egyetlen életben maradt testvérét, a harcedzett, kiváló katona hírében álló Bélát hazahívta Lengyelországból és a magyar seregek élére állította. Ezzel egyidőben megosztotta vele az uralmat is, az ország területének egyharmadát (dukatus – hercegség) bízva rá, ahol Béla nagyfokú önállóságot élvezett, uralmi területén minden olyan joggal rendelkezett, mint bátyja királyként. Felségjogai közé tartozott többek között az önálló pénzverés. Miközben I. András folytatta 1046-ban megkezdett pénzverését, az előlapon ANDREAS REX (András király), a hátlapon kezdetben REGIA CIVITAS (Királyi város), majd PANNONIA körirattal, addig öccse denárainak előlapján BELA DVX (Béla herceg), a hátlapján szintén PANNONIA körirat szerepelt.

Andrásnak ekkor még nem lévén fiú utóda, ígéretet tett öccsének, hogy halála után ő fog a trónra kerülni. Felülírta a megegyezést azonban, hogy 1053-ban megszületett András elsőszülött fia, Salamon, akit 1057-ben királlyá koronáztak. A király és Béla herceg viszonya emiatt végérvényesen megromlott: Béla külföldre menekült, majd 1060-ban lengyel segédcsapatokkal tért vissza. A Tiszánál megvívott csatát követően a király súlyos sérülésekkel került a herceg fogságába, majd a zirci udvarházban hamarosan meghalt. A gyermek Salamon és hívei német rokonaikhoz menekültek, és Bélát királlyá koronázták.

Trónra kerülése után Béla tovább folytatta hercegként megkezdett pénzverését, változást csupán a köriratban lehet észrevenni: ettől kezdve denárain BELA REX (Béla király) körirat szerepelt. 1063-ban Salamon német segédcsapatokkal rátámadt az országra. Béla felkészült a védekezésre, de Dömösön rászakadt a trónusa, sérüléseibe hamarosan meghalt. Géza, Béla fia ekkor külföldre menekült és – ahogy korábban apja, ő is – lengyel segédhadakkal tért vissza. Hosszú tárgyalások után került sor a kiegyezésre, amelynek értelmében Géza megkapta apja hercegi területeit, ahol – apjához hasonlóan – saját jogon pénzt verethetett. Veretein érdekes módon nem a pogány, hanem a keresztségben kapott nevét tüntette fel DVX MVONAS (Magnus herceg) formában.

A király és a hercegek (Géza és öccse, László) közötti béke kezdetben kül- és belpolitikai sikereket eredményezett, de az összhang hamarosan megbomlott. 1074-ben a mogyoródi csatában Salamon vereséget szenvedett és a nyugati határszélre menekült, ahol Pozsony és Moson várában még évekig szembe tudott szállni az új királlyal, míg végleg el nem hagyta az országot, halála helye és körülményei máig ismeretlenek. I. Géza trónra kerülése után változatlan formában folytatta tovább pénzverését, csupán a neve és titulusa változott pénzein. Királyként pogány nevével szerepelt a pénzein: GEVCA REX (Géza király). A Géza nyelvújítás kori névforma, eredeti ejtésmódja Gyécsa, Gyevicsa lehetett. Miután Géza 1074-ben elhunyt, öccse került a trónra I. László néven. Az 1192-ben szentté avatott, félig magyar, félig lengyel származású lovagkirály trónra kerülésével megszűnt a hercegi pénzverés Magyarországon.

Az Árpád-házi magyar királyok és hercegek ezüstdenáraival Te is találkozhatsz majd élőben a hamarosan megnyíló Pénzmúzeumban, a Buda Palotában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu