Ön ezen az oldalon van:Jagelló-házi uralkodók a Magyar Királyság trónján

Jagelló-házi uralkodók a Magyar Királyság trónján

lengyel-magyar_leader.png

Midőn 1301-ben meghalt III. András, az Árpád-házi uralkodók sarjából származó „utolsó aranyágacska”, a Magyar Királyság élére választott uralkodók kerültek. Az ún. „vegyesházi királyok” sorában éppúgy megtaláljuk az Anjou-, a Luxemburgi-, a Habsburg- és a Hunyadi-házi uralkodókat, ahogy a litván–lengyel Jagelló-dinasztiából származó királyokat.

A litván eredetű lengyel királyi dinasztia, a Jagelló-ház a 15–16. század folyamán három uralkodót is adott a Magyar Királyság trónjára. A dinasztia nevét Jagelló (litvánulJogaila, lengyelülJagiełło) litván nagyfejedelemről kapta, aki, miután 1386-ban a római katolikus rítus szerint megkeresztelkedett, felvette – a magyar lovagkirályra, Szent Lászlóra emlékezve – a Wladyslaw (latinul Wladislaus, magyarul Ulászló) nevet, így vált II. Ulászló néven a lengyelek királyává.

Feleségül vette Anjou Hedvig (lengyelül Jadviga) lengyel királynőt, I. (Nagy) Lajos magyar király lányát, akivel közösen kormányozták az országot egészen Hedvig 1399-ben bekövetkezett haláláig. Hedviget, aki kitüntetett helyet kapott a lengyel történelmi emlékezetben, II. János Pál pápa 1997-ben avatta szentté Krakkóban.

II. Ulászló negyedik feleségétől született fia 1434-ben III. Ulászló néven került a lengyel trónra, majd Habsburg Albert magyar király 1439. október 27-én bekövetkezett váratlan halálával megnyílt az út számára a magyar trón felé. A magyar rendek választása ugyanis az akkor 16 éves lengyel királyra esett, benne látták azt a személyt, aki fel tudja venni a harcot a törökökkel szemben. Küldöttség indult hát Krakkóba 1440 márciusában, majd a megegyezést követően az ifjú lengyel uralkodót I. Ulászló néven koronázták magyar királlyá Székesfehérvárott 1440. július 17-én. Hunyadi János segítségével kezdetben sikerrel vette fel a harcot a törökökkel, mígnem az 1444. november 10-én megvívott várnai csatában halálát lelte. Ezt követően még ötven évnek sem kellett eltelnie, hogy újabb, a Jagelló-házból származó király kerüljön a magyar trónra, mégpedig a Várnánál elhunyt király unokaöccse.

I. Ulászló magyar király ugyanis soha nem házasodott meg, így törvényes örököst sem hagyott hátra, viszont testvére, a később IV. Kázmér néven megkoronázott lengyel király, Habsburg Albert magyar király lányát, Erzsébetet vette feleségül, így a későbbiekben jogot formálhatott mind a cseh, mind a magyar trónra. Ez utóbbit végül legidősebb fián keresztül tudta megszerezni, akit 1471-ben Csehország, majd Hunyadi Mátyás halálát követően 1490-ben Magyarország királyává koronáztak. Kezdeti nehézségein sokban segített úrrá lenni, hogy feleségül vette Mátyás özvegyét, Beatrixot, majd miután többé már nem volt szüksége a nála alig egy évvel fiatalabb királynőre, a házasságot formai hibára hivatkozva rövid úton érvényteleníttette.

II. Ulászló magyar királyt, akit egyébként az országban Lászlóként ismertek, és ezen a néven koronáztak királlyá, igazán nem kényeztette el a magyar nemzeti emlékezet: „Dobzse László őfelsége / magyarok királya / Nem hiába hogy cseh volt, de / Hej csehűl is álla” – foglalta össze Petőfi Sándor 1848 júniusában írott közismert verse zseniális tömörséggel korának sommás értékítéletét második Jagelló-házi királyunkról.

A negatív jellemzés eredete a 16. századra vezethető vissza, amikor a törökök által szorongatott ország értelmisége leginkább a Jagelló-házi királyok, II. Ulászló és II. Lajos személyében találta meg azt a bűnbakot, akiknek gyenge kezű kormányzása vezetett a mohácsi katasztrófához. Ennek következtében Ulászló még az iskolai tankönyvekben is úgy jelenik meg, mint az az ember, aki elvesztette elődje, Hunyadi Mátyás ausztriai hódításait, aki szélnek eresztette az egykor rettegett fekete sereget, majd brutális kegyetlenséggel verte le a Dózsa-féle parasztfelkelést. Hagyományos, karikatúrába hajló jellemzése rendszerint arra is kitér, hogy az éhes király, akinek kincstára kongott az ürességtől, a budai mészárosoktól koldulta a húst, így találódott fel a „lacipecsenye” fogalma.

Szerencsére a mai történettudomány már sokkal árnyaltabban ítéli meg II. Ulászló korát, akinek korántsem volt annyira üres a kincstára, ahogy korábban vélték, sőt, uralkodása alatt béke honolt királyságaiban. A politikában sem bizonyult tapasztalatlannak, ügyesen lavírozott az adott keretek között, de tény, hogy az egyre erősödő török fenyegetés ellen sem ő, de ekkor még Nyugat-Európa sem tudott volna szembeszegülni. Személyes tragédia is bőven kijutott neki, hiszen 1504-ben érte az első szélütés, és bár ebből még felépült, egyre gyakrabban szenvedett különféle betegségekben. Candale-i Annával kötött házasságából 1506-ban született meg elsőszülött fia, a trónörökös, a szülés azonban az anya életét követelte, aki három hét múlva gyermekágyi lázban meghalt. Az öreg királynak még tíz év adatott meg, mikor 60 éves korában, 1516-ban Buda várában elhunyt.

Az utolsó Jagelló-házi magyar királyt II. Lajos néven apja még gyermekkorában, 1508-ban koronáztatta meg magyar királlyá. Kisgyermek lévén, a koronázási esküt csak jóval később, 1521-ben tudta letenni. Ahogy apja, úgy Lajos is hagyományosan negatív értékelést kapott életművére, ez napjainkban szintén változni látszik.

Pénztörténeti szempontból sokat elemzett intézkedésének számít az ún. „moneta nova” (új pénz) elnevezésű, 1521 és 1525 közötti pénzrontási folyamat, amelynek értelmében felére csökkent az ezüstdenár finomságtartalma, így értéke is. A kincstári bevételek növelését célzó intézkedés, amellyel a növekvő török nyomás ellensúlyozására tett védelmi erőfeszítések anyagi hátterét kívánta megteremteni a kormányzat, csak ideig-óráig tudta késleltetni az elkerülhetetlent.

1521 nyarán ugyanis elesett Nándorfehérvár (ma Belgrád), az ország déli kapuja, de elveszett Szabács és Zimony is, így a török előretörést feltartóztatni hivatott déli végvárvonal megszűnt létezni, nyitva állt az út az ország szívébe. A következmények jól ismertek: az alig húszéves II. Lajos 1526. július 20-án nyeregbe pattant Budán, lova fejét dél felé fordította, és elindult szembenézni Nagy Szulejmán többszörös túlerőben lévő hadseregével és egyben saját végzetével.

Életére és egyben a középkori Magyar Királyság létére az 1526. augusztus 29-én a törökök ellen megvívott vesztes mohácsi csata tett pontot. Ezzel lezárult Magyarországon a Jagelló-kor, és eljött a Habsburgok ideje…

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu