Ön ezen az oldalon van:Denártól a forintig – azaz a magyar pénzelnevezések eredete

Denártól a forintig – azaz a magyar pénzelnevezések eredete

denar7_leader.jpg

Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltúra – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.

A cikksorozat hetedik részében a dukát pénzelnevezés eredetének járunk utána. Tudtátok, hogy dukátnak eredetileg a velencei aranyakat hívták, és csak az újkortól használták a magyar aranyforintok elnevezésére, majd egyszerre jelölt pénzegységet, finomságot és aranysúlyt? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

7. Dukát

Ahogy arról korábban már esett szó, a 13. század derekán indult meg Európában több évszázados szünet után újra az aranypénzverés, először Firenzében fiorino d’oro, majd Genovában genovino néven. Természetesen a korszak egyik leggazdagabb kereskedővárosa, Velence sem maradhatott ki a sorból, a városállamban 1284-ben kezdték meg az aranypénzek kibocsátását dukát (latinul ducatus) néven. Az elnevezés eredetére több magyarázat is született, de a legáltalánosabban elfogadott nézet szerint a doge (eredetileg latinul dux, azaz herceg) által vezetett ducatus (latinul hercegség) névre vezethető vissza. Hasonló elnevezésű (ducalis) ezüstpénzt már a 12. században vertek a dél-itáliai normannok, de a dukát nevet világhírűvé a velencei aranypénzek tették. A velencei dukátok évszázadokon át ugyanazon éremképpel készültek: előlapon Szent Márk, a város védőszentje, előtte a térdelő doge alakja látható. a hátlapon „Sit tibi, Christe, datus, quem tu regis iste ducatus” (Legyen neked ajánlva, Krisztus, eme hercegség, amin te uralkodsz) köriratban Krisztus álló alakját jelenítették meg. Érdekes módon az újkorban, amikor már több kibocsátó aranypénzeit is dukátnak kezdték hívni, a velencei aranyak a zecchino nevet vették fel, utalva így a az állami pénzverdének helyet adó Palazzo della Zecca nevű palotára.

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu