Ön ezen az oldalon van:Csillagászat magyar szemmel

Csak pontosan, szépen – Csillagászat magyar szemmel

csillagászat napja_leader.png

A csillagok titkainak megfejtésével az emberiség történelmének kezdetei óta próbálkozunk. Bár ma már kevesebben hiszik, hogy sorsunk a csillagokban lenne megírva, vagy hogy személyes életünk alakulását az égboltról kellene leolvasnunk, a világegyetem létezésének nagy kérdéseire mégiscsak itt kaphatunk választ. A csillagászat világnapja alkalmából megnéztük, mit adtunk hozzá mi magyarok a legősibb tudományág eredményeihez.

Mai ismereteink szerint az első olyan eszköz, melyen az emberek jeleket rögzítettek, hogy segítségükkel megőrizzenek valamilyen fontos információt, egy kezdetleges naptár lehetett. A holdfázisok és az évszakok változását, illetve egyes csillagképek vándorlását az emberiség már jóval azelőtt figyelemmel kísérte, hogy maga az írás, az első ábécé megszületett volna. Bár ez a korai érdeklődés a csillagos égbolt iránt még természetesen nyomokban sem hordozta egy modern értelemben vett tudomány vonásait, annyit mindenképpen leszögezhetünk, hogy a csillagok s a természet rendjének megértése iránti vágy egyidős az emberiséggel.

A csillagászat alatt ma egy egzakt kutatásokon alapuló, ellenőrizhető eredményekkel szolgáló tudományágat értünk, melyet nem befolyásolnak hiedelmek, babonák vagy vallási eszmék – ám ez nem volt mindig így. A csillagok kutatása a történelem során többnyire valamilyen vallásos vagy misztikus eszmerendszerhez kötődött, tehát a természeti törvényekről tett felismerések az esetek többségében beágyazódtak valamilyen természetfeletti filozófiát megfogalmazó világképbe. Ez a misztikus színezet ugyan nagyjából a felvilágosodás kora óta fokozatosan elkülönült a tudomány világától, mégis számos korábban tett megfigyelés hasznosnak bizonyult a modern csillagászat számára is. Bár a terület története – Stonehenge-től napjaink űrteleszkópjaiig – rendkívül színes és izgalmas, ebben a cikkben csak egy vékony, de fontos szeletét, a csillagászat magyar kötődésű eredményeit vesszük sorra. 

Csillagfényes középkor

Noha a magyarsághoz köthető felfedezések nem hoztak olyan áttöréseket, amelyek teljesen új fejezetet nyitottak volna a csillagászat világában, már a középkortól fogva számos olyan kutatót, korai csillagászt ismerünk, akik a maguk területén fontos eredményeket értek el. A témával kapcsolatban az egyik első feljegyzés 1390-ből maradt ránk, s a dokumentum arról tanúskodik, hogy az egyetemen a csillagászati ismereteket „elsőként Benedictus de Ungaria magister”, azaz Magyarországi Benedek, vagy Mokrai Benedek tanította. Ahogy haladunk előre az időben, egyre több információ áll rendelkezésünkre: számos bizonyíték igazolja például, hogy a 15. század második felében Mátyás reneszánsz udvarában támogatott és megbecsült csillagászati munka folyt, melyben elsősorban nálunk vendégeskedő külföldi szakértők jeleskedtek.

A budai Vár egyik kolostorában élő, csillagászati szögmérőket, számolótárcsákat, napórákat készítő német származású szerzetesről, Hans Dornról például feljegyezték, hogy műhelye a finommechanika és műszergyártás egyik bölcsője volt. Dorn magister több műszere is ránk maradt – ezek napjainkban például a krakkói Jagelló Egyetem gyűjteményében tekinthetők meg. Ha kicsit tovább lépünk, megemlíthetjük a nagyszombati egyetem tanárát, P. Kéri Borgia Ferencet is, aki az 1730-as évektől tükrös távcsövek készítésével próbálkozott. A kor jeles csillagászának nevéhez kötődik az első magyar csillagvizsgáló létrehozása is, melyet az egyetem 1753-as kibővítésekor építettek meg. Az egyetemi csillagvizsgáló első igazgatója, P. Weiss Ferenc Xavér rögtön nemzetközi jelentőségű megfigyeléssorozatot végzett, mely elsősorban a Hold és a bolygók helyzetének meghatározására, illetve a Jupiter négy fényes holdjának észlelésére irányult. Ez az éveken keresztül következetesen végzett munka fontos szerepet játszott a földrajzi helymeghatározás pontosítása érdekében végzett nemzetközi tudományos tevékenységben. Nem véletlen tehát, hogy a nagyszombati obszervatórium megnyitásától számítjuk, hogy Magyarország belépett a modern csillagászat korszakába.

A következő név, amit meg kell említenünk Hell Miksáé, aki a Habsburg Birodalom első nemzetközileg elismert, újkori csillagásza lett. A bécsi obszervatórium magyar származású igazgatója adta ki a világon időrendben a második modern értelemben vett csillagászati almanachot – a legkorábbit Párizsban adták ki –, melyet a kor teljes tudományos nyilvánossága számontartott. Hell legjelentősebb eredményének az északi sarkkörön túl fekvő, észak-norvégiai Vardø szigetére vezetett expedíciót és a Vénusz bolygó napkorong előtti áthaladásának ott végzett észlelését tartják. A nemzetközi szinten is, mai napig jegyzett tudós élete végéig minden tekintélyét latba vetve támogatta a magyarországi csillagászatot.


Magyarok az égen

Ahogy zajlik a Naprendszer felfedezése, a különböző bolygóknak, kisbolygóknak és más űrbéli objektumoknak jellemzően elismert tudósok vagy művészek után ad nevet a tudományos közösség. A Holdon például krátert neveztek el többek között a cikkünkben is említett Hell Miksáról, az aerofizika úttörőjéről, Kármán Tódorról, a matematikus Neumann Jánosról vagy az atomfizikus Szilárd Leóról. A Naphoz legközelebb eső bolygón, a Merkúron Bartók Béla, Jókai Mór és Liszt Ferenc nevét őrzi kráter, míg a Vénuszon többek között a híres színésznő, Jászai Margit és Orczy Emma bárónő tiszteletére nevezetek el földrajzi alakzatokat. A kisbolygók között szintén rengeteg magyar vonatkozású nevet találunk: egy 1936-ban felfedezett égitestet például Balatonnak hívnak, de létezik Corvin, illetve Hungaria és Pannonia nevű kisbolygó is.


Új tudományág születik

Napjainkhoz közeledve, a 19. század második felében három magyar név mindenképpen figyelmet érdemel: Konkoly Thege Miklóst, Gothard Jenőt és P. Fényi Gyulát ugyanis az akkor még fiatal tudományterületnek számító asztrofizika alapító atyái között tartják számon. Konkoly Thege Miklós sokrétű munkásságában kitűntetett helyet kapott a meteorok és üstökösök kutatása, de foglalkozott bolygók észlelésével és spektroszkópiás (színképelemzéses) vizsgálatokkal is. Kortársa, Gothard Jenő joggal nevezhető a csillagászati fényképezés magyar úttörőjének: ő mutatta be a hazai tudományos közönségnek, hogy a fényképezés segítségével aránylag kis távcsövekkel is olyan halvány égitestek örökíthetők meg, amelyeket a nagyobb teleszkópokon át sem lehetne észlelni. A triász harmadik tagja, a jezsuita szerzetes, P. Fényi Gyula elsősorban a Nap és ezen belül a protuberanciák megfigyelésével foglalkozott – s ezen a téren szerzett nemzetközi hírnevet.

Míg az előző bekezdésben említett három alapító atya elsősorban új eszközök és módszerek kidolgozásával, illetve úttörő észlelési módszerek megalkotásával járult hozzá a tudomány fejlődéséhez, a következő generáció inkább az elméleti asztrofizikára koncentrált. Kövesligethy Radó például a 19. század végén elsőként fogalmazta meg a sugárzó test hőmérséklete és színképe közti összefüggést, mely utat nyitott a csillagok hőmérsékletének meghatározásához. Kövesligethy munkáját folytatva, Harkányi Béla báró 1902-ben elméleti úton, elsőként határozta meg számos csillag átmérőjét. A század elején felizzó magyar asztrofizikai kutatásokat végül az első világháború, majd a trianoni béke fojtotta el – többek közt a kor legfontosabb állami obszervatóriuma, az ógyallai csillagvizsgáló elcsatolásával.

Tovább a megkezdett úton

A háború utáni években a svábhegyi csillagvizsgáló igazgatója, dr. Detre László folytatta a nagy elődök munkáját, és szerzett nemzetközi elismerést a változó fényességű csillagok megfigyelésével. Ezzel nagyjából egyidejűleg dr. Kulin György a Naprendszer égitesteinek pályameghatározásával és pályaszámításával kezdett foglalkozni – különös tekintettel a kisbolygókra, melyből maga is számos újat azonosított. A rendszerváltás előtti évtizedekben kiemelkedő tudományos életművet alkotott Lovas Miklós és Kelemen János is, akik szintén a kisbolygókövetés, valamint a szupernóvák rendszeres megfigyelése révén szereztek hírnevet.

Bár napjainkban a csillagászati kutatások egyre kevésbé köthetők egymástól elkülönült országok kutatási programjaihoz, a nemzetközivé váló tudományos életben számos hazai csillagász veszi ki a részét. Ebben a munkában talán leginkább a Konkoly-Thege Miklós után elnevezett piszkéstetői obszervatórium kap fontos szerepet, mely a névadó és az előző század nagy magyar tudományos törekvéseit folytatva, elsősorban a változócsillagok, a szupernóvák, illetve a kisbolygók és üstökösök megfigyelésével foglalkozik.


Árpád-házi csillagok
A látványos csillagászati események minden történelmi korban „nyomot hagytak” az adott időszakban veretett új érméken. A numizmatikai, történelemtudományi és csillagászati tudományos munka összevetéséből pontosan azonosítani lehet konkrét napfogyatkozásokat, szupernóva-robbanásokat, illetve látványosabb üstökösök érkezését – melyeknek a kor érmeverői emléket állítottak. A Meteor nevű hazai csillagászati folyóirat 2001-ben közölt egy kiterjedt összeállítást a különleges űrbéli események és a numizmatika kapcsolatáról; a cikkből itt csak érdekességként emelünk ki néhány, az

I. András kétféle dénárt veretett, ám a numizmatikusok véleménye szerint azok súlya nem tért el jelentősen, így valószínű, hogy a második érmét politikai okokból bocsátotta ki. András idején nem volt jelentősebb napfogyatkozás a Kárpát-medence környékén, de 1950 táján történt egy szupernóva-robbanás, mely olyan fényes volt, hogy mintegy 21 napig a nappali égen is látszott. Egyes elméletek szerint a király két győztes háború után akár szerencsecsillagának felragyogását is láthatta a szupernóvában, és ennek állíthatott emléket a második dénár kibocsátásával.

 

Szent László király utolsó vereteinek egyikét olyan gyűrűk díszítik, melyeket rendszerint csillagászati jelekként használtak akkoriban. Az érme keletkezése nagyjából egybeesik az 1093. szeptember 29-i gyűrűs napfogyatkozással, melynek fő sávja szinte kettészelte Magyarországot, így valószínű, hogy az érme ez előtt az esemény előtt tiszteleg.

csillagaszat-napja-1.jpgcsillagaszat-napja-2.jpg

Szintén Szent László uralkodása alatt történt még egy teljes napfogyatkozás, mely 1086. február 26-án, Dalmácia déli részén volt teljes egészében látható. Talán ennek emlékét láthatjuk ezen az érmén.

Az Árpád-ház idejének legszebb napfogyatkozás-ábrázolását IV. Béla dénárjántaláljuk. Uralkodásának kezdetén két teljes napfogyatkozás is látható volt Magyarországról. Az első 1239-ben, a második 1241-ben a tatárjárás előtt. Mindkét fogyatkozást látták, sőt mindkettőről írásbeli feljegyzés tanúskodik.

csillagaszat-napja-3.jpgcsillagaszat-napja-4.jpg

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu