Ön ezen az oldalon van:Augusztus 9. - A világ őslakosainak nemzetközi napja

Az őslakos kultúrák kincsei

őslakos_leader.png

A technikai civilizációk sajátos véleménybuborékjából nézve könnyen úgy tűnhet, hogy az itt megszokott nagyvárosi életforma testesíti meg a társadalmi élet eddigi legmagasabb fokát. Noha műszaki szempontból ez tagadhatatlanul igaz, érdemes szem előtt tartani, hogy az együttélésnek számos olyan formája létezik, melyek a miénktől jelentősen különböznek, s ezek egytől egyig felbecsülhetetlen kulturális értéket képviselnek. A világ őslakosainak nemzetközi napján csodálkozzunk rá egy pillanatra az emberi közösségek sokszínűségére!

Tudjuk, hogy a nyugati világ tudományszemlélete és a felvilágosodás eszméiből fakadó társadalomképe olyan fejlődési pályát teremtett, melynek eredményei vég nélkül sorolhatók, és melynek köszönhetően például az átlagos várható élettartam napjainkban az egész világon magasabb, mint 1950-ben bármelyik fejlett országban. Azt is tudjuk, hogy míg a huszadik század elején a Föld teljes népessége 1,6 milliárd körül volt, alig száz évvel később ez a szám már nyolcmilliárd magasságában mozog. Az egészségügy és a technológia forradalmi eredményei a szemünk láttára rajzolják át a világot, és alakítanak ki olyan új környezetet, mely minden eddiginél hatékonyabb, gyorsabb, dinamikusabb. Ebbe a tempóba könnyű beleszédülni, így sokan megütközhetnek rajta, ha feltesszük a kérdést: biztosak vagyunk benne, hogy a technikai értelemben legfejlettebb társadalom egyben a legjobb is?

Rejtett közösségek

Ha a modern életformáról beszélünk, könnyű a nagy számok bűvöletébe esni, de hiba lenne azt gondolnunk, hogy a mennyiségi adatokból a minőségre is következtethetünk. Sajnos semmi nem támasztja alá azt, hogy a nagyvárosi ember boldogabb, teljesebb, jelentőségtelibb életet él, mint akár több száz évvel ezelőtt élő őse, akár egy ma is létező, rejtett amazonasi törzs egyik utolsó képviselője. Részben ez az oka annak, hogy az antropológia és a szociológia tudománya már régen tényként kezeli, hogy különböző kultúrák, civilizációk csakis a saját kontextusukon belül vizsgálhatóak, és így nincs értelme magasabb vagy alacsonyabb rendű társadalmakról beszélni. Ha ezt belátva egy gyors mozdulattal kidobjuk a meglehetősen előítéletes és félrevezető „fejlett/fejletlen” fogalompárunkat, és megpróbálunk egyszerű érdeklődő szemlélőként tekinteni a miénktől nagymértékben különböző közösségekre, kulturális értékek végtelen sokszínűségét figyelhetjük meg.

Ez többek között azért is igaz, mivel benyomásainkkal szemben, a különböző őslakos törzsek száma még ma is rendkívül magas: napjainkban világszerte mintegy ötezer kisebb-nagyobb őslakos közösség őrzi saját, egyedi kultúráját. Mindez akkor különösen megdöbbentő, ha hozzátesszük, hogy az ENSZ jelenleg mindössze 195 országot tart számon a világon. Az őslakos kultúrák nyelvi gazdagsága szintén rendkívül figyelemreméltó, ugyanis míg az összes ismert nyelv száma hatezer körül mozog, ebből nagyjából négyezret az őslakos törzsek adnak. Szinte felfoghatatlan gazdagság és változatosság jelenik meg tehát előttünk – annak ellenére, hogy a kulturális asszimiláció következtében ezek a számok napról napra jelentősen zuhannak. Szakértők szerint a ma élő nyelvek 60-80 százaléka veszélyeztetettnek számít, és a beszélt nyelvek fele 50-150 éven belül minden bizonnyal eltűnik.


Mivel fizetnek az őslakosok?

Természetesen nem tudunk sokat az őslakos kultúrák gazdaságáról, de a megfigyelt törzseknél tapasztaltak alapján szinte biztos, hogy a legegyszerűbb körülmények között élők cserekereskedelmet folytatnak, míg a valamivel szervezettebb közösségek árupénzeket használnak. A cserekereskedelmet nem szükséges mélyebben bemutatnunk, viszont az árupénzekre érdemes kitérnünk pár gondolat erejéig – annál is inkább, mivel a Pénzmúzeum állandó kiállítása részletesen is foglalkozik majd a jelenséggel.

Az árupénzek megjelenésére akkor kerül sor, amikor a cserén alapuló gazdaság már nem praktikus. A közgazdaságtan egyik nagy atyja, Adam Smith ezt azzal a példával magyarázta, hogy a csere addig működik, amíg a pék minden esetben tud a kenyeréért húst vásárolni a hentesnél. Ha azonban a hentesnek épp nincs szüksége kenyérre, vagy a mennyiségeket nem tudják megfelelően egyeztetni, a péknek addig kell házalnia másoknál, míg nem tudja a saját portékáját olyan termékre cserélni, amit utána megfelelő mennyiségű húsra válthat. Ez a folyamat olyan bonyolulttá válhat, hogy előbb-utóbb szükségszerűen megjelenik az igény egy közös, mindenki számára értéket képviselő fizetőeszközre.

Ilyen fizetőeszköz általában először egy olyan áru lesz, amire nagyjából mindenkinek szüksége van, és viszonylag könnyű kisebb-nagyobb mennyiségeket kimérni belőle. A pénz története rendkívül változatos példákat kínál különleges árupénzekre: bizonyos korokban világszerte elterjedt volt a só, de sok helyen használtak rizst, teatéglát, kagylókat, fűszereket vagy mészkő-érméket is. Ismereteink szerint az őslakos közösségek körében napjainkban is sok törzs használhat az előbbiekhez hasonló fizetőeszközöket.


Kapcsolat nélkül

A végleges eltűnés veszélye természetesen elsősorban a mai napig elszigetelten, mindenféle civilizációs kapcsolat nélkül élő, úgynevezett kontaktus nélküli törzseket fenyegeti. Bár a városiasodott társadalmakban élők legtöbbször már csak egzotikus kalandfilmeken találkoznak ezzel a jelenséggel, a legfrissebb adatok szerint még nagyjából száz olyan törzs élhet a világ különböző őserdeiben, melyek vagy soha nem érintkeztek még a mi civilizációnkkal, vagy szándékosan teljesen elszigetelődtek tőle. A kontaktus nélküli közösségek túlnyomó többsége az Amazonasz esőerdeiben vagy Indiában él, de Új-Guineán is számos törzset tartanak számon.

Pénzmúzeum

Magyar Nemzeti Bank

Pénzmúzeumért és Látogatóközpontért felelős osztály

Eiffel Palace Irodaház

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.

+3614282600

penzmuzeum@mnb.hu