Kevesen tudják, hogy a Magyar Nemzeti Bank őrzi – mennyiségét és jelentőségét tekintve – az ország második legnagyobb pénztörténeti gyűjteményét. Az antik római aranypénzektől kezdve az erdélyi tallérokon át a modern kori bankjegyekig és banktörténeti relikviákig jelenleg nagyjából hatvanezer egyedi műtárgy található az MNB Bankjegy- és Éremgyűjteményében, amely a Széll Kálmán téri volt Postapalotában, jelenlegi nevén a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontban került elhelyezésre. A gyűjtemény számos olyan érmét és bankjegyet is tartalmaz, amely különleges ritkaságnak számít, sőt, csupán egyetlen példány ismert belőle a világon. A most indított tízrészes sorozatunkban ezek közül szeretnénk bemutatni néhányat, amelyet a március 15-én megnyílt Pénzmúzeumban is megtekinthettek.

I. (Szent) István (1000–1038) denár

A magyar pénzverés egyidős az önálló Magyar Királyság megalakulásával, az első magyar pénzt I. István feltehetőleg már megkoronázásával egyidejűleg, vagy nem sokkal azt követően verette, csatlakozva így a nyugat-európai denárrendszerhez. Bár ezt a pénztípust már a 19. században publikálta Hermann Dannenberg német kutató, viszont különleges éremképe, továbbá a kibocsátóra egyértelműen utaló körirat hiányában pontos azonosítása akkor még nem történt meg, erre csak az 1970-es években került sor.

Az érem egyedülálló elő- és hátlapi képe, illetve körirata igen összetett koncepció alapján készült. Az előlapon az uralkodó keze egy zászlós lándzsát tart, ennek mibenlétét a körirat (Lancea regis – A király lándzsája) egyértelműen meghatározza. A Magyar Királyság korai időszakában a lándzsa kiemelkedően fontos hatalmi szimbólum, a szuverenitás kifejezőeszköze volt. István egyetlen korabeli ábrázolása az eredetileg miseruhának készült koronázási paláston látható, amelyet a királyi pár 1031-ben ajándékozott a székesfehérvári Nagyboldogasszony székesegyháznak. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött paláston az uralkodót jobbjában szintén lándzsával ábrázolták.

A hátlapi körirat (Regia Civitas – Királyi város) átvitt értelemben az I. István által létrehozott keresztény magyar királyságra utal, nem konkrét városra. Maga az éremkép a nyugat-európai pénzverésben jól ismert éremképi elem, az ún. karoling-templomábrázolás felhasználásán alapult, amelynek bajor változatán az épület középső részén az oszlopok helyén betűk láthatóak. István pénzén itt RECI felirat olvasható, ami a hátlapi körirat rövidítése. A korabeli vésnök azonban nem követte szolgaian a bajor előképet, csupán ihletet adó mintának tekintette. Az eredeti merev, statikus templomábrázolást a saját ízlése szerint átalakította, merített a honfoglalás kori ötvösség palmettás díszű formakincséből is, létrehozva így egy olyan műremeket, amelyen arányosan keveredett a pogány múlt és a keresztény jelen művészete.

Az első magyar pénzből jelenleg mintegy félszáz példány ismert, szinte mindegyik közgyűjteményben található, egy példány ezek közül a Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteményében. A darab abból a különleges, ékszereket, arany- és ezüstpénzeket tartalmazó vegyes kincsleletből származik, amely 1968-ban került elő a Baranya megyei Nagyharsányban, a község feletti kőbánya területén végzett földmunkák során. A lelet különféle ékszerek mellett tartalmazott négy darab körülnyírt bizánci aranysolidust és legalább 70 darab ezüstpénzt. Az ezüstök egy része jól azonosítható, 10–11. századi bajor és cseh veret, a legfiatalabb közülük Bruno augsburgi püspök (1006–1029) denára, ez alapján a kincs elrejtése legkorábban 1006-ban történhetett. A lelet különlegességét azonban az adta, hogy legalább 44 db volt benne az első magyar pénzből. A lelet túlnyomó többsége a Magyar Nemzeti Múzeumba került, viszont négy darabot egy pécsi magángyűjtő szerzett meg, tőle vásárolt meg később egy példányt a Magyar Nemzeti Bank. Ez a darab ma is megtekinthető a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont kiállításán.