Kevéssé közismert, hogy a Magyar Nemzeti Bank őrzi – mennyiségét és jelentőségét tekintve – az ország második legnagyobb pénztörténeti gyűjteményét. Az antik római aranypénzektől kezdve az erdélyi tallérokon át a modern kori bankjegyekig és banktörténeti relikviákig jelenleg nagyjából hatvanezer egyedi műtárgy található az MNB Bankjegy- és Éremgyűjteményében, amely a Széll Kálmán téri volt Postapalotában, jelenlegi nevén a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontban került elhelyezésre. A gyűjtemény számos olyan érmét és bankjegyet tartalmaz, amely különleges ritkaságnak számít, sőt, csupán egyetlen példány ismert belőle a világon. A most indított tízrészes sorozatunkban ezek közül szeretnénk bemutatni néhányat, amelyet a március 15-én megnyíló Pénzmúzeumban is megtekinthettek.

I. (Nagy) Lajos (1342–1382) aranyforint ezüst próbaverete

Ez az unikális, jelenleg csupán egy példányban ismert érme az 1990-es ével második felében tűnt fel a gyűjtői forgalomban, majd a Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye vásárolta meg 1999-ben, így előkerülésének körülményeiről nem rendelkezünk információval. A kiváló minőségű ezüstből készült, 21 mm átmérőjű, 1,92 g tömegű veret – mivel átmérője éppen megfelel a korabeli aranyakénak – valószínűleg egy meg nem valósult aranyforinttípus ezüstből készült próbaverete lehetett.

A magyar aranypénzverés I. (Anjou) Károly (1301–1342) uralkodása alatt indult meg, vélhetően 1325-ben, mind pénzláb, mind éremkép tekintetében firenzei minta alapján. Az előlapra így Firenze város jelképe, a stilizált liliom került, míg a hátlapot Keresztelő Szent János alakja díszítette.

Az önálló, magyar éremképű aranyforintok Károly fia, I. (Nagy) Lajos (1342–1382) király idejében alakult ki több lépcsőben. Lajos első aranyainak éremképe még megegyezik apja, így a firenzei aranyforintokok képével, majd a liliom helyére a kétrészű magyar–Anjou-címerpajzs került, végül a hátlapi Keresztelő Szent Jánost a magyar lovagkirály, Szent László alakja váltotta. Az így kialakult éremkép (előlapon címer, hátlapon Szent László alakja) mintegy száz éven át jellemezte a magyar aranyforintokat.

Az unikális próbaveret azonban a magyar aranyforintok kialakulásának egy másik fejlődési irányára utalhat. A darab előlapján +LODOVICVS DEI GRACIA REX (Lajos Isten kegyelméből király) köriratban magyar–Anjou-címerpajzs kapott helyet, a hátlapot a király címeit felsoroló (HVNGARIE DALMACIE – Magyarország, Dalmácia) köriratban pedig az uralkodó trónon ülő, jobbjában liliomos jogart, baljában keresztes országalmát tartó alakja díszíti. Ez az éremkép jellemezte a korabeli garasokat is, de azok esetében az uralkodó ábrázolása az előlapra, a címer a hátlapra került.

Az ezüstveret készítésének időpontját a köriratban szereplő „Dalmácia királya” titulus jelenti, amelyet Nagy Lajos vélhetően az 1358-ban megkötött zárai béke után vett fel. A hátlapon a királytól jobbra egy apró szerencsenfej látható, amelyet Szerecsen Jakabhoz köt a kutatás, aki pénzügyigazgatási szerepvállalását az 1350-es évek elején kezdte meg a pécs–szerémi kamarában.

Minden valószínűség szerint az ezüst próbaveret elkészülte az 1358 körüli évekre tehető és Szerecsen Jakab újításának tartható, aki ílymódon próbálta kialakítani a garasokhoz hasonló éremképű magyar aranyforintot. Úgy tűnik, ez az újítás csak a kísérlet stádiumáig jutott, és végül a Szent László-alakjával díszített aranyforinttípus gyökerezett meg és maradt fenn száz éven át.