Kevéssé közismert, hogy a Magyar Nemzeti Bank őrzi – mennyiségét és jelentőségét tekintve – az ország második legnagyobb pénztörténeti gyűjteményét. Az antik római aranypénzektől kezdve az erdélyi tallérokon át a modern kori bankjegyekig és banktörténeti relikviákig jelenleg nagyjából hatvanezer egyedi műtárgy található az MNB Bankjegy- és Éremgyűjteményében, amely a Széll Kálmán téri volt Postapalotában, jelenlegi nevén a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontban került elhelyezésre. A gyűjtemény számos olyan érmét és bankjegyet tartalmaz, amely különleges ritkaságnak számít, sőt, csupán egyetlen példány ismert belőle a világon. A most indított tízrészes sorozatunkban ezek közül szeretnénk bemutatni néhányat, amelyet a március 15-én megnyíló Pénzmúzeumban is megtekinthettek.


Báthory Gábor fejedelem aranyérme, 1612

Köztudott, hogy a vert pénzérmék és emlékérmek sorozatgyártott termékek, vagyis a verőtővel nem csupán egy példány készült, hanem általában sok. Ennek ellenére időnként előfordul, hogy a történelem szeszélye folytán csupán egy ismert példány marad fenn belőle.

A Magyar Nemzeti Bank éremgyűjteménye őrzi azt az unikális, 8 dukát súlyú aranyérmet, amely 1612-ben készült Báthory Gábor fejedelem nevére. A darab több szempontból is érdekes. Azon túl, hogy csupán egy példány ismert belőle a világon, éremkép szempontjából is kilóg az erdélyi pénzek sorából. Az Erdélyi Fejedelemségre ugyanis nem volt jellemző az emlékérmek készítése, ez a darab viszont megjelenésében jelentősen eltér a korabeli pénzektől. Előlapon a fejedelem kivételesen nem visel páncélt, úgymond, civilben van, a hátlapon viszont páncélos lovas alakja látható, jobbjában kardot tart, a háttérben egy város látképe rajzolódik ki, valószínűleg Brassóé.

Nem kétséges, hogy az érem Báthorynak Brassó város ellen vívott hadjárata, és az 1612-ben megvívott győztes földvári csatának állít emléket, melyben ellenfele, Brassó város polgármestere, Weisz Mihály vereséget szenvedett, a csata után menekülő polgármestert pedig Báthory hajdúi elfogták, majd kivégezték.

Az érem történeti háttere, különleges éremképe és ritkasága mellett azért is kiemelt jelentőségű, mivel útját gyűjteményről gyűjteményre évszázadokon át tudjuk követni.

A történet nagyjából 250 évvel ezelőtt, a Győr-Sopron-Moson megyei Héderváry kastélyban kezdődött, ahol Viczay Mihály gróf, a szenvedélyes műgyűjtő lerakta alapjait a világhírű Viczay-gyűjteménynek, amely festmények, könyvek, régiségek mellett egy jelentős numizmatikai kollekciót is tartalmazott. Miután 1781-ben elhalálozott, fia, ifj. Viczay Mihály gróf, császári és királyi kamarás, aki szintén rajongott a régiségekért, felhagyott az államügyekkel, Hédervárra költözött, és folytatta apja munkáját. 1826-ban az akkor már nemzetközi hírű éremgyűjtemény nagyjából 25 000 darab görög és római pénzt tartalmazott, amelynek egyes részleteit két olasz numizmatikus, Felice Caronni, majd Domenico Sestini publikálta. A gróf költségén készült katalógusok 1814-ben Bécsben, majd 1818-ban Firenzében jelentek meg.
A gróf 1831-ben bekövetkezett halála után a gyűjtemény persze a szélrózsa minden irányában szétszóródott, csupán egy töredéke maradt a Héderváry kastélyban. A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, Réthy László 1912-ben még sok értékes darabot látott a kastélyban, jegyzetei és rajzai alapján utódja, Harsányi Pál tette közzé 1922-ben Az Érem című újság hasábjain a listát.

Az I. világháború során az aranyérem eltűnt, majd legközelebb Zürichben bukkant fel a Spink cég árverésén 1984-ben. A darab innen Nicolas M. Salgo, azaz Salgó Miklós magyar származású amerikai diplomatához került, aki 1983 és 1986 között az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. A Salgó-éremgyűjtemény szintén Zürichben került kalapács alá, tíz évvel később, 1994-ben, ahol is a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg 23 000 svájci frank leütési áron, és így méltó helyére, közgyűjteménybe került.