Elmúlt egy újabb nyár, a Pénzmúzeum legkedveltebb programjait azonban ősszel sem kell nélkülöznie a közönségnek!
Szeptembertől újra várja a diákcsoportokat a Pénzmúzeum, ahol igény szerint vezetett túrákon vehetnek részt a csoportok, sőt, akár kihelyezett tanórát is tarthatnak a helyszínen. A múzeum, hogy minél többek számára váljon hozzáférhetővé, szeptembertől ismét reggel 8-tól várja vendégeit.
Bőröndmúzeum
Mindazoknak, akiknek gondot jelent eljutni a helyszínre, a Pénzmúzeum házhoz is viszi a pénzügyi edukációt. A 2023-ban indult ingyenes ’Bőröndmúzeum – Utazás a pénz körül’ program célja, hogy minél szélesebb körben elérhető legyen a pénzügyi tudatosságra nevelés. Az elmúlt egy évben megtartott csaknem 850 foglalkozáson már több, mint 25000 diák vehetett részt és tanulhatott bele a pénzügyekbe.
Robotika oktatás
Jó hír, hogy folytatódnak robotikafoglalkozásaink. A robotika oktatás során az eszköz irányítása a feladat. A foglalkozáson meghatározzuk a robot mozgásának célját, irányát, amihez egy megoldási algoritmust készítünk. A foglalkozáson golyó formájú Sphero Bolt robotokat irányítunk blokk programozás segítségével. A Sphero BOLT elősegíti a robotika, a kódolás és a STEM-elvek szeretetét – mindezt játék alapú tanulás révén teszi. Jelentkezni 12-13 éves kortól, alkalmanként összesen 12 fő számára lehet.
Terasz Café
Tekintettel a kellemes időre, ősszel a magasban folytatódnak a programok. Szeptember 5-én 18:00-tól a Pénzmúzeum Panoráma Teraszon ismét jelentkezik a Terasz Café! Az új műsorformátum fókuszában a pénzügyi edukáció áll, de a beszélgetős műsorba időről-időre közéleti személyiségek is ellátogatnak, akikkel a pénzről, pénzkezelési gyakorlatukról, befektetésekről beszélünk.
Aranylázas idők
A Kávéházi beszélgetések programsorozat szeptember 18-án este 6-tól az Aranylázról szól. Ehhez visszamegyünk az időben 1848. január 24-ig, ez a dátum ugyanis megváltoztatta az Egyesült Államok történetét és az amerikai társadalom mentalitását. Pedig mindössze csak annyi történt, hogy James Wilson Marshall egy Coloma nevű telepen csillogó aranyat talált a folyóban.
Mozi a város felett
Kevesen mondhatják el magukról, hogy történelmi helyszínen moziznak. A közel 100 éves Postapalota tetején lévő Pénzmúzeum Panoráma Terasz vendégei azonban mégis, nyár óta ugyanis filmvetítések helyszíne is a terasz. A patinás tetőterasz műsorán az ősz folyamán Az Aranyvonat legendája című film tekinthető meg. A bátor cselekedetről a Pénzmúzeum „A pénz útja” című kiállítása is megemlékezik, érdemes a filmvetítés előtt vagy után további részletekért bebarangolni a tárlatot.
További híreink
Összes hírDecember 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!
December 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!