„Egyébiránt időm honn jól telék.
Vers, pajtikám, hó! vers termett elég.
Nem vagyok én verseknek szűkiben,
Bár pénzem jőne olyan könnyeden.
A pénz, a pénz! ez ám a bökkenő.
Ez életünkben a szekérkenő.
Nélkűle a kerék lassan forog,
S forgása közben szörnyen nyikorog.
Azonban érte nem töröm magam;
Jelenleg is - amennyi, annyi - van.
Naponként jön, miből eszem s iszom;
A holnapról én nem gondolkozom,
S ha a jövőbe vetem is szemem:
Vagyon dolgában bizonyára nem;
Azt kérdezem magamban legfölebb:
Mikor mulathatok megint veled?
Veled s a többiekkel, akiket,
Mint téged, oly őszintén szeretek.”

(Petőfi Sándor: Kerényi Frigyeshez, Pest, 1844. június 25.)

Petőfi Sándor tudatosan építette és már életében mitizálta életrajza bizonyos pontjait. Példaképét, Csokonai Vitéz Mihályt (viselkedésében, öltözködésében) utánozva építette fel karakterét. Ehhez segítségül hívta a nyilvánosság, a média erejét, elsőként ismerve fel az ebben rejlő lehetőségeket: a lapokban közzétett versei, arcképe mellett az olvasókat egyaránt beavatták a költő mindennapjaiba, többek között házasságkötésébe. A fővárosi irodalmi közegben ő volt az első, akinek költőként először sikerült önálló polgári egzisztenciát teremteni, amely tulajdonképpen erre a jól körvonalazott és fenntartott imázsra épül.

Megélhette tehát a polgári létformához kapcsolódó írói függetlenséget, amelyre egész életében törekedett, ámbár mindez egy meglehetősen törékeny, anyagi vonatkozásában semmiképp sem stabil életformának számított. A csupán írói tevékenységhez kapcsolódó honoráriumok, jövedelmek összességében egy kispolgári nívó fenntartásához voltak elégségesek.

A kezdetek számára is döcögősek voltak, íme pár adalék, amelyek a honoráriumára vonatkoztak és a költéseit is láttatni engedik.

• 1842-ben, Pápán, a Szín és való című verse megnyerte a képzőtársulat pályázatának egy díját, a 2 aranyat, melyet hazavitt a szüleinek Dunavecsére, ám ők nem fogadták el- annak ellenére, hogy nagyon rossz anyagi körülményke között éltek. Végül a díjat Pesten költötte el, a Deák téren (akkori Szén tér), ahol sok „viselt ruhakereskedés volt” abban az időben. Petőfi itt egy sötétzöld, sárga gombos frakkot, és egy magas tetejű fehér kalapot vásárolt, először öltözött fel saját keresetéből.

• Az 1843 májusában Pozsonyba toppanó Petőfi hamar szembesült azzal, hogy nem akad számára hely a színtársulatban, ahová jelentkezett. A zsebében feltehetően megbúvó pár krajcár csupán némi kenyérre, gyümölcsre volt elég, szállását az első napokban a liget padja adta, a későbbiekben barátai fogadták be. Ez a kétségbeesett helyzet kényszeríthette arra, hogy elfogadja az országgyűlési tudósítói munkát, másolóként.

• Ebből a lehetetlen helyzetből barátai segítették ki pénzzel, ruhával, de ami még az anyagi segítségnél is többet jelentett, az ő segítségükkel megszabadul gyűlölt munkájától is. Egyszerre írói és színészi lehetőségek nyíltak meg előtte, végül elfogadta Nagy Ignác ajánlatát és Pestre ment, ahol többek között fordításból élt (Robin Hood, illetve A koros hölgy című mű is fordítói munkáját dicséri).

• A májusi pozsonyi nyomor után 1843 nyarán merőben más élet várta Pesten: rendes szobát bérelhetett barátjával, Fekete Lajossal, majd az Ország úton, immár egyedül. Ennek ablakai a múzeum hatalmas épületére néztek rá. Reggelire az Uri utcában lévő Pilvax kávéházba járt, estéit színházban töltötte.

Ezt a gondtalan időszakot idézik fel leginkább az alábbi sorok:
„Jertek, barátim, van egy-két forintom,
Hágjunk nyakára, a rézangyalát!
Mit a jövendő! arra semmi gondom;
A jóisten majd eztán is csak ád.
Azért szerezzem a pénzt, hogy legyen?
Azért szerzem, hogy eligyam s egyem.”

(Gazdálkodási nézeteim; Dunavecse, 1844. április – május)

• 1844. július elseje fordulópontot teremtett Petőfi életében. Első kötetének kiadásra való elfogadása nem csupán az adósságtól való megszabadulást jelentette. A verskötet kaput nyitott számára az irodalmi életbe, és lehetővé tette, hogy nem csupán fordításokból, hanem saját önálló író munkásságából gondoskodhasson megélhetéséről. A Pesti Divatlap segédszerkesztőjévé vált, melyért 15 pengő forint fizetést, lakást, kosztot, s versenként 2 pengő forint honoráriumot kapott.

•   Ez a fizetés a korabeli jövedelmeket és a teljes elláttást is figyelembe véve kb. egy líceumi tanár, vagy egy városi alügyvéd jövedelmének felelt meg. Több volt annál, amit egy tanító kapott, de messze elmaradt a Nemzeti Színház vezetői művészeinek fizetése mögött. Körülbelül a fizetése (az elláttással együtt) megfelelt annak az összegnek, melyet Vörösmarty Mihály a Tudományos Gyűjtemény szerkesztéséért kapott.

• Erről a biztos egzisztenciáról mondott le 1845 második negyedévében azzal a merész elhatározással, hogy csak a költészetéből fog megélni, és felhagy az időrabló segédszerkesztői tevékenységgel.

Ha érdekel, hogy neked milyenek a pénzügyi szokásaid, akkor töltsd ki a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi személyiségtesztét az alábbi oldalon: https://penziranytu.hu/penzugyi-szemelyisegteszt

Forrás:

Törő Györgyi, Petőfi anyagi helyzete = Tanulmányok Petőfiről, szerk. Pándi Pál – Tóth Dezső, Akadémiai, Budapest, 1962, 41–90.

Szilágyi Márton: Petőfi, a polgár In: http://epa.uz.ua/00300/00381/00174/EPA00381_kortars_2012_10_12616.htm

Versek forrásai:

Petőfi Sándor: Kerényi Frigyeshez (részlet) In: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/petofi-sandor-DFB2/1844-E2C7/kerenyi-frigyeshez-E42B/

Petőfi Sándor: Gazdálkodási nézeteim (részlet) In: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/petofi-sandor-DFB2/1844-E2C7/gazdalkodasi-nezeteim-E3B6/