/
/
/
Neumann Next első forduló nyertesei

Neumann Next első forduló nyertesei

2023. június 13.
neumann-next-social-1920x1080-maj8.png

Íme a nyertesek névsora!

 

Hatalmas érdeklődés mellett jelenleg is zajlik a Neumann János 120. születésnapja apropóján rendezett online vetélkedőnk, a Neumann Next, ami mérföldkőhöz érkezett. Lezárult az első forduló, amelyben pénzügyi-gazdasági legekre kérdeztünk rá, sőt, már a szerencsés nyertesek névsora is publikus. (A forduló nyerteseit lásd a cikkünk alatt.)
De ez még csak a kezdet: a vetélkedő fél éven át zajlik, május 1-jén pedig elindult a második forduló, melyben most is 15 db pénzügyi, gazdasági, valamint Neumann János munkásságával kapcsolatos kérdést teszünk fel.
A második forduló a résztvevők Egyensúly és válságok témában való jártasságát térképezi fel. Bár úgy tűnhet, hogy a válságok váratlanul, a semmiből jönnek, valójában a tőkés piacgazdaság velejárója a ciklikusság, mely annyit tesz, hogy konjunkturális (fellendülő) és hanyatló szakaszok követik egymást.
A sikeres szereplés érdekében mind a középiskolásoknak, mind az egyetemistáknak felkészítő anyagot állítottunk össze, melynek megismerése után a kvíz kitöltése könnyebbnek tűnhet. A versenyzőknek a második forduló kérdéseit 2023 május 31-ig van lehetőségük kitölteni.
S hogy miért érdemes részt venni a vetélkedőben, amelyre benevezni most sem késő? Egy Wigner Jenő Nobel-díjas fizikusnak tulajdonított mondat megadja a választ: „Zseni csak egy volt közöttünk: Neumann János.'' Aki tehát megismerné egy magyar zseni életútját, gondolatait és munkásságát, itt a lehetőség!

Gratulálunk minden kategória nyerteseinek, akikkel e-mailen vesszük fel a kapcsolatot!
 

Középiskolás kategória nyertesei, akik hibátlanul és leggyorsabban töltötték ki a kvízt:

1.           Molnár Márk

2.           Kocsis Levente

3.           Zsadányi Gitta

4.           Veseta Báint

5.           Schönléber Fanni

6.           Fehér Gergő

7.           Ficzere Ákos

8.           Bezzeg Dorka

9.           Forgacs Zsombor

10.         Habony Bence

11.         Gecse Gerda

12.         Pap Petra

13.         Török Réka

14.         Kiss Máté

15.         Fekete Tibor

16.         Hegedűs Kata

17.         Nagy Péter

18.         Szabó Máté

19.         Tóth Fruzsi

20.         Pap Vera

21.         Tóth Bence

22.         Pál Zsófia

23.         Nagy Máté

24.         Menczel Eszter

25.         Luca Keszthelyi

Középiskolás kategóriában, a maximális pontok legalább 50 %-át elérők között kisorsolt nyertesek:

Nagy Szonja

Krepárt Lívia

Farkas Zita

Faragó Noé

Balázs István

Tihanyi Tamás

Németh Máté Barnabás

Nagy Nóra

Toperczer Balázs

Felsőoktatás kategória nyertesei, akik hibátlanul és leggyorsabban töltötték ki a kvízt:

1.           Szedlacskó Ákos

2.           Schmitz Dávid Kai

3.           Könyves Vivien

4.           Pintér Balázs

5.           Pelle Mátyás

6.           Siska András

7.           Siska Enikő

8.           Szirányi Bálint

9.           Tóth Anna Bianka

10.         Farkas Edina

11.         Kovács Laura

12.         Klicsu Péter

13.         Siska Renáta

14.         Maklári Dániel

15.         Tenkely Viktor

16.         Szántó Anna

17.         Berecz Árpád Róbert

18.         Kabai Dániel

19.         Kabácij György Flórián

20.         Topercer Péter

21.         Kovács Kinga

22.         Nagy Balázs

23.         Szabó Anna

24.         Dobos Károly

25.         Szafián Dorottya Anna

Felsőoktatás kategóriában, a maximális pontok legalább 50 %-át elérők között kisorsolt nyertesek:

Smikál Balázs
Branovszky Martin

Vágási Dorina

Iván Zsombor Álmos

Sári Péter

Földi Nóra

Szakmáry Nándor

Ballagó Dániel

Malácsik Emese

Makai Kamilla

További híreink

21. nap

Érdekességek a pénzről

2024. december 21.
A Pénzmúzeum és a Pénzmúzeum Panoráma Terasz ünnepi nyitvatartása

December 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA

2024. december 20.
Karácsony a pénzeken – Az ünnep üzenete az érméken

Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.

2024. december 19.