Az idén állami díjként újraalapított Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági-díj átadó ünnepségén, novemberben került sor a Nagy Pénzkönyv könyvbemutatójára egy kerekasztal-beszélgetés keretében.
A Nagy Pénzkönyv bemutatója során Hergár Eszter a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fábián Gergely az MNB ügyvezető igazgatója, Kolozsi Pál Péter, a MNB igazgatója, a Nagy Pénzkönyv szakmai lektora, valamint Tóth Csaba, Magyar Nemzeti Múzeum muzeológus-numizmatikusa, a kötet szerzője és szerkesztője kötetlen kerekasztal-beszélgetésen méltatta a könyv hasznosságát, a pénzügyi edukáció fejlesztésében betöltött szerepét.
„Én ezt a könyvet, pontosan a közérthetősége miatt, a középiskolásoknak mindenképpen javaslom... és nem csak a diákoknak, hanem az őket tanító tanároknak is ajánlani fogjuk a könyvet.” – Hergár Eszter a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke
“Azt gondolom hogyha valaki ezt elolvassa annak nagyon mély tudása lesz arról… hogy hogyan működik a pénzügyi rendszer.” – Kolozsi Pál Péter, a MNB igazgatója, a Nagy Pénzkönyv szakmai lektora
„A pénzt nem mint tárgyat akarja megragadni, hanem ennek a társadalmi vonatkozásait, hátterét... mert hiszen egy középkori pénzről könnyű beszélni, mint ahogy én is tettem, viszont fogalmakat megmagyarázni közérthetően már sokkal nehezebb.” – Tóth Csaba, Magyar Nemzeti Múzeum muzeológus-numizmatikusa
“Nagyon jó dolog ebben, hogy jól megvan írva és foglalkozik a pénz jövőjével is, ahogy a múzeumban is kiemelt szerepet szánunk ennek… A digitális világban ennek a könyvnek nagyon sok családnál helye lesz a könyvespolcon.” – Fábián Gergely az MNB ügyvezető igazgatója
A díjátadót és a kerekasztal beszélgetést az alábbi linken tudjátok megtekinteni:
További híreink
Összes hírDecember 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!
December 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!