A közelmúlt és napjaink

Bankrendszerünk, azaz a jegybank és a kereskedelmi bankok életében egyfelől a 2008-ban kirobbant gazdasági válság, másfelől a 2010-es országgyűlési választással bekövetkező politikai fordulat hozott jelentős változásokat. E két hatás eredőjeként született meg a napjainkig is hatályban lévő 2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról, amely megszüntette az addig önállóan működő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), a jegybank hatáskörébe utalva korábbi feladatait, funkcióit.

Az integráció megteremtése alapvető feltétele volt annak, hogy a pénzügyi rendszer egészének stabilitását veszélyeztető rendszerszintű kockázati tényezőket kontrollálni lehessen, hiszen ezzel a lépéssel egyetlen szervezet kezébe került a pénzügyi rendszer egészének (makroszint) és az egyes, konkrét pénzügyi intézményeknek (mikroszint) felügyelete.

2010 után azonban nem csak az MNB szervezete alakult át, de változott, megújult a jegybank monetáris eszköztára is. Míg a válságot megelőzően alapvetően az irányadó kamat és a kötelező tartalék kettőse alkotta a jegybank eszköztárát, addig a válságot követően, különösen 2014-től több, úgynevezett nem konvencionális eszköz került az MNB fegyvertárába. A hagyományos megoldásokkal már nem lehetett leküzdeni a válságból fakadó recessziót, hiszen a kamatok csökkentésének erős korlátja a 0%, és ugyanez mondható el a kötelező tartalékról is. Ezért a Magyar Nemzeti Bank a kellő likviditás megteremtésére, a gazdaság fellendítésére elindította a közép- és kisvállalkozások beruházásait segítő Növekedési Hitelprogramot, lehetővé tette, hogy a kereskedelmi bankok likvid értékpapírok ellenében könnyedén juthassanak jegybanki hitelekhez, illetve bevezette a feltételes jegybanki kamatcsere tendereket, amelyek segítették a kereskedelmi bankok kamatkockázatának kezelését.

A fentiek mellett a kamatokkal is volt azért játéklehetősége az MNB-nek. Míg a korábbi évtizedben a jegybank által nyújtott hitelek után felszámított és a jegybanki betétre adott kamatlábak között az irányadó kamatláb (alapkamat) általában pont középen helyezkedett el, addig 2014 után ez egyre kevésbé volt jellemző, a kamatfolyosó gyakran aszimmetrikussá vált. Ennek mértéke és iránya attól függött, hagy a jegybank inkább lazítás vagy szigorítás irányába kívánt elmozdulni.

A pénzügyileg is fejlett gazdaságok jegybankjaiban a nem konvencionális eszközök között kiemelkedően fontos helyet foglaltak el az eszközvásárlások (különböző értékpapírok vétele), hogy ezzel is többletpénzt pumpáljanak a recessziótól szenvedő gazdaságba. A feltörekvő országok központi bankjai ezzel az eszközzel – mivel a pénzügyi piacaik kevésbé voltak erre felkészülve – nem, vagy csak nagyon visszafogottan élhettek. Azonban a 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról megteremtette azt a jogi környezetet, amelyben már nem volt akadálya annak, hogy az MNB is alkalmazza ezt.

A 2008-as válság rámutatott külső sérülékenységünkre is, amit egyfelől a devizában történt eladósodottságunk okozott, másfelől pedig kis, nyitott gazdaságunk export és import kitettsége. Ezen volt hivatott segíteni az MNB Önfinanszírozási programja, illetve a devizatartalék optimális szinten tartása. Jegybankunk – néhány más szempont mellett – a Greenspan–Guidotti-szabályt tartja mérvadónak, amely szerint a devizatartalékoknak fedezniük kell az ország egy éven belül lejáró külföldi adósságát.

A devizatartalék mellett ugyancsak a külső sérülékenységet csökkentette és egyben a bizalmat is növelte hazánk iránt az aranytartalék hazahozatala és itthoni őrzése, valamint mennyiségének két lépésben – 2018-ban és 2021-ben – történő növelése 3,1 tonnáról 94,5 tonnára.

Videók:

A 2010-es évek