Szent-Györgyi Albert: Az egészség úttörője

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.” – Szent-Györgyi Albert

Az egészséggazdaság napjainkban egyre fontosabb szerepet játszik az emberi életminőség javításában és az egészségügyi erőforrások hatékonyabb felhasználásában. Magyarország GDP-jének átlagosan mindössze 7%-át költi egészségügyi kiadásokra. Emiatt sem feledkezhetünk meg azokról, akik felhívták a figyelmet a vitaminok és az egészséges életmód jelentőségére, mint például a Nobel-díjas magyar tudós, Szent-Györgyi Albert.

A Nobel- és Lasker-díjas biokémikus, orvos, a XX. század egyik legkiemelkedőbb alakjának élete és munkássága mély nyomot hagyott az egészségtudomány történetében. Az anyai ágon a neves Lenhossék orvosprofesszori dinasztiából származó tudós 1893. szeptember 16-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban kezdte, ahol rossz tanuló volt, de végül mégis kitűnőre érettségizett. 1911-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára, ahol 1917-ben megszerezte orvosi diplomáját. Az első világháború 1914-es kitörésekor behívták frontszolgálatra, ahol medikusként tevékenykedett. Szolgálataiért megkapta az ezüst vitézségi érmet is. Mivel nyíltan értelmetlennek tartotta a háborút, tiltakozásul karon lőtte magát, és sebesülése miatt leszerelték.

A háborút követően Németországban és Hollandiában dolgozott kutatóként, továbbá Pozsonyban, Prágában, Hamburgban, Leidenben és Gröningenben folytatott tanulmányokat a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia majd a fizikai-kémia területén. 1927-ben Cambridge-ben kémiai doktori fokozatot szerzett az aszkorbinsav izolációja kapcsán, amit az Amerikai Egyesült Államokban sikerült is előállítania, és ekkor még hexuronsavnak hívott.

Klebelsberg Kuno közoktatási miniszter hívására hazatért Magyarországra, és 1931-1945 között a Szegedi Tudományegyetem orvosi kémia tanszékének vezetője, 1940-1941 között pedig annak első rektora lett. Új oktatási stílust vezetett be, az addig megszokott merev, poroszos, tekintélytiszteletet követelő professzorokkal szemben ő elvárta diákjaitól, hogy merjenek kételkedni, vitatkozzanak; hallgatóit többször meghívta a lakására, moziba és kirándulni járt velük.

Az 1930-as évek elején Szegeden sikerült izolálnia a C-vitamint. A Budapesti Királyi Orvosegyesület ülésén tartott előadásában 1932. március 18-án jelentette be, hogy az aszkorbinsav (hexuronsav) és a C-vitamin egy és ugyanazon anyag.

A legenda szerint Szent-Györgyi egy családi vacsora során ismerte fel, hogy a paprika egy valóságos „C-vitamin bomba”: „Egy este a feleségem paprikát adott vacsorára, amit nem volt kedvem megenni, de bátorságom sem volt nemet mondani a nejemnek. Nézve a paprikát, az jutott eszembe, hogy ez egy olyan növény, amit még sosem vizsgáltam meg, és azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba ahelyett, hogy megegyem. Éjfélre már tudtam, hogy ez egy kincsestárháza a C-vitaminnak.”

Szent-Györgyi végül ezért a felfedezéséért kapta meg 1937. december 10-én az orvosi és élettani Nobel-díjat. Ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat, amit ma Magyarországon, a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek.

A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, és tárgyalt a szövetségesek képviselőivel Magyarország átállásáról, háborúból való kilépéséről. A német megszállás után emiatt két évig bujkálnia kellett. A szovjet megszállást követő politikai fordulatok és annak következményei miatt 1947-ben az amerikai Woods Hole-ba telepedett le, ahol a Tengerbiológiai Kutató Laboratóriumban az Izomkutató Intézet igazgatójává nevezték ki. Otthona a tudományos élet egyik találkozóhelye is volt, több alkalommal vendégül látta James Watsont, Neumann Jánost és Kodály Zoltánt is. Intézete, ahol az izmok kutatásával foglalkozott, élete végéig elkísérte a tudóst, munkájáért 1954-ben megkapta az amerikai Nobel-díjként is emlegetett Lasker-díjat.

Élete utolsó évtizedeiben a rákkutatás felé fordult. Ebben közrejátszott az is, hogy második felesége (Borbíró Márta) és egyetlen gyermeke (Szent-Györgyi Nelli) is mellrákban hunyt el. A rákkutatás terén fontos meglátása volt, hogy a szabad gyökök szerepet játszanak a betegség kialakulásában, a vitaminok pedig gyökfogóként segítik a szervezet védekezését.

Magyarországra először 26 év után, 1973-ban tért vissza a Szegedi Biológiai Kutatóközpont átadása kapcsán, majd 1978-ban tagja volt a Szent Koronát visszaszolgáltató küldöttségnek. 1986-ban hunyt el, azonban hagyatéka és tudományos öröksége továbbra is él. Élete és munkássága példa lehet minden fiatal számára, hogy a szenvedély és az elkötelezettség miként formálhatja meg nemcsak egy tudós életét, hanem a tudomány és az egészségügy területét is.

Ne felejts el regisztrálni a versenyre: https://mnb100.penziranytu.hu/