Horváth Endre bankjegyeit nagyon is jól ismerik az ’X’, de talán még az ’Y’ generáció tagjai is. Az 1896. március 3-én született festőművész, grafikus, bankjegy- és bélyegtervező papírpénzeivel hat évtizedig lehetett fizetni. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szépségűnek tartották mind a pengő, mind a forint jegyeket.

Tanulmányait jogi területen kezdte, de az első világháború miatt nem tudta befejezni az egyetemet. A frontokról sajátkezűleg festett, illetve rajzolt tábori lapokat küldött haza. 1919-ben beiratkozott az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola grafika szakára, amelyet jeles eredménnyel fejezett be 1924-ben. Mesterei között két bankjegytervező is volt, Helbing Ferenc és Haranghy Jenő, akik olyan gyakorlati, megélhetést is biztosító grafikai ágakra is oktatták, mint a reklámgrafika és a plakát.

Helbingtől kért javaslatot a frissen alakult Pénzjegynyomda olyan fiatal szakember felvételére, aki majd a pénzek tervezésében és kivitelezésben a nyomda kötelékébe léphetne. Így került Horváth Endre a nyomdába, tervezőként, acél- és rézmetszőként. Később a Művészeti osztály vezetésével bízták meg. A nyomda végül egyetlen munkahelye maradt. Akkoriban a bankjegygyártáshoz szükséges ismeretek jelentős része még hiányzott a magyar szakemberek tudástárából, ezért külföldi, elsősorban osztrák mesterek oktatták a magyarokat. A rézmetszést a több pengőjegy metszőjétől, Franke Rupperttől tanulták.

A ’30-as évek közepétől az új bankjegyek tervezése és metszése  – kevés kivétellel – Horváth Endre nevéhez fűződik. 1936-ban a Belga Nemzeti Bankba hívták dolgozni és rézmetszést oktatni. Tervezett Belga Kongó számára bankjegyet, de a további munkalehetőséget nem fogadta el, visszatért Budapestre.

Pengő jegyeiről visszatükröződik a népművészet szeretete és ismerete. Számos tanulmányutat tett főleg a Palócföldön, majd később Erdélybe is eljutott. Minden útjáról rajzokkal, fotókkal tért vissza. A népviseletbe öltözött alakok, a gazdag ornamentika mind bankjegyein, mind bélyegein hangsúlyos helyet kapnak. Az 1941-es 20 pengőst sokan pályája csúcsának tartják.
A második világháborút a Magyar Nemzeti Bank Úri utcai épületének óvóhelyén vészelte át, és április 13-án már meg is kezdte a munkát a nyomdában. A hiperinfláció pengő, majd az új valuta, a forint jegyeinek tervezése mellett állampapírok, például a terv- és békekölcsönök, útlevelek tervezése is feladatai közé tartozott. A megfeszített munka közben tüdőbetegségét elhanyagolta, ennek következménye két és fél éves szanatóriumi tartózkodás lett.

1950-ben tért vissza a nyomdába. Az ötvenes évek – amikor is új bankjegy nem készült – főleg bélyegtervezéssel teltek. 1954-ben szabadságát Hollókőn töltötte, ahol rajzolt, festett, fényképezett. Egy munka miatt sürgősen visszahívták a nyomdába, de visszatérése után a túlfeszített munkát szervezete már nem bírta. Munkaasztala mellett 58 évesen érte a halál.

Munkásságát életében is elismerték – még pályatársai is. Számos díj birtokosa. Szakmai örökségét a Pénzjegynyomda grafikai iskolája viszi tovább.

Az általa tervezett törvényes fizetőeszközök mellett meg nem valósult terveiből, rajzaiból a Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye is őriz több darabot, illetve néhány a Pénzmúzeum a „Pénz útja” című állandó kiállításán is látható.

Az általa tervezett pénzek közül leghosszabb ideig, kereken negyven évig a „piros” 100 forintos volt forgalomban.