Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltura – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.

A cikksorozat második részében az obulus szó eredetének járunk utána. Tudtátok, hogy az obulus elnevezés alatt a középkorban az ezüstdenár felét értették, és ennek a címletnek a kibocsátása csak II. András uralkodása (1205–1235) idején kezdődött meg Magyarországon? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, a Buda Palotában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

2. Obulus

A magyar obulus pénzelnevezés a ’fémpálca’, ’vasnyárs’ jelentésű görög obolosz szóból ered. Az ókori görögök eleinte ilyen vasnyársakat használtak fizetőeszközül, amelyekre az áldozati állat húsából szúrtak egy-egy darabot. Egy maréknyi, azaz hat darab tett ki belólük egy drakhmát. A Kr. e. 7. században a vaspálcákról áttértek a pénzérmék használatára, de az elnevezésük tovább élt, ahogy az étékviszonyok is: egy drakhma továbbra is hat oboloszt ért. Az obolosz a későbbiekben is megmaradt kis értékű, egy gramm vagy annál kisebb súlyú váltópénznek, majd a hellenisztikus korban megjelent a bronzból készült obolosz is. A halotti obulus alatt az a pénzérmét értették, amelyet az elhunytak nyelve alá helyeztek, a hiedelem szerint ez szolgált fizetségül az Alvilág révészének, Kharónnak, aki a holtak lelkét átvitte a Sztüx folyón. A halotti obulusadás szokása a későbbi korokban is tovább élt, így Magyarországon is kimutatható a 11–12. századi temetőkben.

Az obulus alatt a középkorban a denár fele értékű változatát, azaz féldenárt értettek. Hazánkban az obulusverés megindulása II. András magyar király (1205–1235) uralkodásának idejére tehető, ekkor alakult ki a „kétcímletű” pénzrendszer: elsőként a Magyar Királyság történetében szinte minden dénárnak készült egy annak arányosan redukált éremképével és fele súlyával obulus (féldénár) változata is. A későbbiekben a magyar obulusverés esetlegessé vált, vannak korszakok amikor egyáltalán nem készültek, a fennmaradt példányok rendszerint jelentősen ritkábbnak számítanak denárpárjuknál. A Habsburg-házi uralkodók korában ismét megélénkült az obuluskibocsátás, bár denárból ekkor is jóval több darabot vertek, mint féldenárból. Magyarországon az utolsó obulust I. Lipót uralkodásának utolsó évében, 1705-ben verték a körmöcbányai pénzverdében, és ezzel végleg megszűnt ennek a címletnek a kibocsátása az országban.