Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltura – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.

A cikksorozat harmadik részében a forint pénzelnevezés eredetének járunk utána. Tudtátok, hogy az első magyar aranyforintok 1325-ben készültek, a mai forint pénzrendszer pedig kereken 75 évvel ezelőtt, 1946-ban került bevezetésre? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

3. Forint

A pénzelnevezés eredete az olasz ’fiore’ (virág) és ’fiorino’ (virágocska) szavakra vezethető vissza. A Firenze városában 1252-től kibocsátott aranypénz előlapját a város címeréből vett stilizált liliom díszítette, így az hamarosan a fiorino d’oro (aranyvirágocska) nevet kapta, latinul pedig florenusként vonult be a köztudatba. A 3,5 gramm súlyú, nominálisan színaranyból készült aranypénzek utánzását hamarosan számos európai ország megkezdte, így a Magyar Királyság is.

A magyar aranyforint első említése 1326-ból maradt fenn, ennek alapján verésének kezdetét 1325-re szokás tenni. Az I. (Anjou) Károly által kibocsátott magyar aranypénzek mind éremkép, mind minőség szempontjából a firenzei prototípus pontos másolatai voltak, csak fia, I. (Nagy) Lajos uralkodása idején alakult ki a jellegzetesen magyar éremképű változat, előlapon címerábrázolással, a hátlapon a lovagkirály, Szent László alakjával. A magyar aranyforintok – bár éremképük az idők folyamán változott – kibocsátása változatlan minőségben folyt tovább a középkor végéig. A 14–15. század fordulóján a florenus, azaz a forint elnevezés új jelentéstartalommal gazdagodott, mivel száz ezüstdenár összegét szintén forintnak hívták. A százdenáros forint, mint számítási egység évszázadokig élt tovább, még akkor is használatban maradt, mikor egy aranyforint már kétszáz-háromszáz, de akár négyszáz denárt ért. Ez a számítási rendszer vált alapjává az ezüstforintnak a 17. században, bár némiképp átalakult formában. Ebben az időben a számítási forint alatt már nem száz denár, hanem 60 krajcár összegét értették, ezt nevezték rajnai forintnak. Amikor az ezüsttallér értéke 120 krajcárban, azaz két (rajnai) forintban stabilizálódott, a forint elnevezés újabb fogalomváltozáson ment keresztül: ettől kezdve a féltallért hívták forintnak. A forint elnevezés diadalútja a későbbiekben is folytatódott, többek között forint címlettel látták el az 1848–1849-es szabadságharc papíralapú fizetőeszközei, köztük a Kossuth-bankókat, majd 1946. augusztus 1-én került bevezetésre a forint pénzrendszer, amely jelenleg is Magyarország törvényes fizetőeszköze.