Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltura – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.

A cikksorozat tizenkettedik részében a pengő pénzelnevezés eredetének járunk utána. Tudtátok, hogy a pengő elnevezés egy hangutánzó szóból képzett pénznév, és a Magyar Numizmatikai Társulat javaslatára került bevezetésre? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

A pengő hazánk egyedüli pénzelnevezése, amely nem külföldi eredetre vezethető vissza, hanem egy magyar hangutánzó szóból származik, mégpedig a ’peng’ ige folyamatos melléknévi igenévi alakjából alakult ki. A kifejezést eredetileg a jó minőségű ezüstpénzekre használták (pengőforint), szemben az értéktelenebb rézpénzekkel, amelyeket kongónak hívtak. A 19. században már nem csupán a fémpénzekre alkalmazták, hanem a papírforintokra is. Amikor az 1920-as évek derekán az I. világháborút és Trianont követő gazdasági válság elengedhetetlenné tette a gazdasági stabilizációt, az új pénz bevezetésével kapcsolatban egy ország találgatta, mi légyen a fizetőeszköz elnevezése.

Rengeteg elnevezés felmerült: turul, turán, tallér, schilling, libertás, garas, forint, denár, sőt, 1922-ben már pénztervezet is készült máriás címlettel. Ekkor határozta el az 1901-ben alapított Magyar Numizmatikai Társulat vezetősége, hogy összeállít egy memorandumot „Az új magyar pénzegység elnevezése” címen, amelyet haladéktalanul el is juttatott a pénzügyminiszternek. A memorandum végig vette a szóba jöhető pénzelnevezéseket, és a végén az alábbi konklúzióra jutott: „Legvégére hagytunk még egy elnevezést, amely talán szokatlan, de a magunk részéről a legszerencsésebbnek tartjuk. Ez a pengő. […] A pengő elnevezés kifejezésre juttatná a mai papírpénz-világ után azt az örömérzést is, hogy a nép közé a sok bankjegy után ismét pengő ércpénz kerülne. Előnye továbbá az, hogy magyar, nemzeti és újszerű. Azt hisszük, hogy ezzel a közfelfogás hamar megbarátkoznék s nemzeti irányban dőlne el új valutánk elnevezésének fontos kérdése. A kisebbik pénznem elnevezésénél jobbat nem tudnánk ajánlani ma, mint a fillért.” 

A pénzügyi kormányzat elfogadta a Társulat javaslatát, és 1927. január 1-jén bevezetésre került a pengő pénzrendszer, amelynek váltópénze a fillér lett. A fizetőeszköz két évtizedet élt meg, majd a II. világháborút követő hiperinfláció lezárásaképp 1946. augusztus 1-jén váltotta fel jelenlegi valutánk, a forint.