Csaknem négyezer diák mérte össze tudását az MNB100 országos pénzügyi versenyen
2024., november 11., Budapest: Október 31-én véget ért az MNB 100 országos kvízverseny, mely 2024. április 26-án, a független Magyar Nemzeti Bank megalapításának 100. évfordulóján indult el. A verseny hat fordulója alatt mintegy 4000 középiskolás és egyetemista jelentkezett, illetve mérte össze tudását. A fél éven át tartó vetélkedő kérdései döntően az idén 100 éves jegybank történetéhez kapcsolódtak gazdasági és pénzügyi kérdésekkel kiegészülve.
A verseny célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék a Magyar Nemzeti Bank első száz évét az 1924-es alapítástól kezdve egészen napjainkig. A történelmi kitekintés mellett a jelentkezőknek a pénzügyi és gazdasági ismeretekhez és műveltségükhöz kapcsolódó tudásukról is számot kellett adniuk, így ösztönözve és segítve a hazai fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztését, amit a Magyar Nemzeti Bank, a jegybanktörvénnyel összhangban, valamint a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont is kiemelt feladatának tekint. Azok közül, akik mind a hat fordulóban részt vettek, és sikeresen válaszolták meg a kérdéseket, sorsolással kiválasztott tíz versenyző kapja a fődíjakat.
Emellett a verseny során a résztvevők körében összesen 100 db ajándék lett kisorsolva, utalva az MNB 100 éves évfordulójára.
A fődíj nyertesei:
Berecz András Áron, Heiszer Zsigmond, Koncz Jázmin, Majuresz Ádám, Németh Máté, Pakocs Laura, Rumpler Bianka, Tóth Kristóf Ferenc, Tóth Réka, Zakócs János.
Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük mindenkinek a részvételt!
További híreink
Összes hírDecember 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!
December 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!