A Pénzmúzeum Kávéházi beszélgetéssorozat vendége volt Fertőszögi Péter, a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. művészeti igazgatója, a BÁV Becsüs Akadémia vezetője, akivel a tárgyak kincsképző szerepéről, az internet műtárgykereskedelemre gyakorolt hatásáról, hamisítványokról beszéltünk, de megtudtuk azt is, hogy mibe érdemes ma fektetni.

A Pénzmúzeumban tartott előadására korábban érkezett, hogy megnézze a kiállítást. Mi a véleménye a látottakról?

Az, hogy ez a kiállítás olyan, amilyennek egy 21. századi múzeumnak lennie kell. Modern, interaktív, alkalmazkodik a világ elmúlt 20-25 évében tapasztalható szemléletváltásához, előremutató.

Az érmesor nyűgözte le igazán? Itt található az ország második legnagyobb érmegyűjteménye.

Az érmesornál sokat nézelődtem, de hadd említsem meg, hogy a legnagyobb verőtő gyűjtemény pedig, amely 25 000 darabot számlál, nálunk, a BÁV-ban található. A cégcsoportunkhoz tartozott egykoron a Metalart és amikor a pénzverés és az emlékpénzverés kettévált, a forgalomban lévő pénzek a Pénzverdében készültek, az emlékérmék pedig a Metalartnál. Lehet, hogy érdemes lenne egy közös kiállítást rendeznünk a Pénzmúzeummal...

Megfontolandó. Minden esetre, ha viszonoznám a látogatást, mit mutatna meg a BÁV-ból?

Egy zálogfiókot, a Szent István körúti új aukciósházat és galériát, amely ma Magyarország szerintem legmodernebb aukciósháza. Ami ott folyik, az egy naponta változó, izgalmas világ. Például felhív valaki és azt mondja, „nálam van a magyar koronázási palást egy darabkája 3 igazgyönggyel, érdekli-e”?

Érdekelte?

Persze. A telefonhívás után elkezdődött az életemben egy egyéves, intenzív kutatómunka, ami a palást valódiságának bebizonyításával zajlott. Aztán árverésre került, leütötték 17 millió forintért, ma pedig a Nemzeti Múzeumban látható, mint nemzeti ereklye.

Megemelkedik a pulzusa, amikor jön egy ilyen hívás?

Régen igen, mostanában ritkán. Ma jött egy felajánlás, hogy vegyem meg Paul Klee 20. századi svájci festő képét, ami, ha akarom eredeti, ha akarom nem. Azt mondtam a tulajdonosnak, hogy először Svájcban autentikálja. Vagy itt egy másik példa, tegnap Camille Corot, a francia realizmus egyik nagy alkotójának a képét ajánlották fel, ami egy poszter volt bekeretezve. Ettől nem emelkedik meg a pulzusom, de amikor bekopog hozzám a történelem, az más. Ilyen volt Munkácsy Mihály Poros út című képe, ami jelenleg a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményét képezi. 2003-ban került árverésre, akkor kétszázhúsz millióért ütötték le, plusz a jutalék, tehát 260 millió forintban állt meg. Sokáig aukciós csúcs volt, magam 3-4 alkalommal állítottam ki, azt a festményt kézbe venni és látni a hátulján a gyönyörű mahagóni kazettás fatáblát, különösen izgalmas volt.

Hogyan vágjon bele egy kezdő a műkincsgyűjtésbe?

A műgyűjtő általában nem befektetési formát keres, hanem beleszeret a tárgyakba, képzi magát, majd ezután kezd el vásárolni. Ehhez vagy érteni kell, vagy olyan ember tanácsát kell meghallgatni, akiben feltétlenül megbízunk, és aki ért is hozzá.

Érdemes a bolhapiacokon kezdeni a keresgélést? Találni ma még ott kincseket?

Nem, azt a világot az internet elsöpörte, a műkincskereskedelmet pedig drasztikusan átalakította. Ma a kereskedelem java a világhálón zajlik, gyakran kétes hitelességű portálokon. Az ilyeneken fellelhető képekről ki merem jelenteni, hogy minden második-harmadik hamisítvány. Megéri másolatokat gyártani, óriási pénz van benne, Magyarországon pedig ez a terep nincs megfelelően szabályozva, pláne nincs megfelelően szankcionálva, így a műfaj virágzik. Műtárgyat ezért lehetőleg csak olyan árverésen vásároljunk, ahol az árverező ház felelősséget vállal az eladott tárgyért, illetve ahol visszavásárlási garanciát kapunk: ilyen például a BÁV, a Kieselbach, a Virág Judit vagy a Nagyházi Galéria, és van számos kortárs művészettel foglalkozó galéria is.

Ön figyeli a hamisítási iparágat?

Természetesen, hiszen néha jobb, mint egy krimi. Itt van például Wolfrang Beltracchi, ő jegyzi a 20. század második felének legnagyobb európai műhamisítási botrányát. Munkáit olyan aukciós házak értékesítették több tízmillió dolláros áron, mint a Christie’s vagy a Sotheby's. Végül megbukott, de 30 év alatt a saját bevallása szerint nagyjából 300 körüli képet hamisított elsősorban a 20. század első évtizedeinek izmusait képviselő mesterek stílusában. Két dolgon vérzett el: az egyik képét festékvizsgálatnak vették alá, majd kiderült, hogy a festményen használt titánfehér 1914-ben még nem létezett. Két másik képe esetében mintát vettek a vakkeret fájából, ami ugyanaz volt, miközben két teljesen más területen és egymástól térben is 1000 km-es távolságban dolgozó mester „festette” a képeket. Leülte a 6 év börtönét, film készült róla, ma pedig saját néven adja el a képeit elképesztő összegekért. Hamis képeinek csupán egytizedét azonosították, ugyanis senki nem akarja megvizsgáltatni a többit, mert attól félnek, hogy komoly gyűjtőknek, múzeumoknak kéne beismerni, hogy átverték őket.

Önt vezették már meg?

Kezdő koromban, amikor magamnak gyűjtöttem, igen. Erről őrzök is 3 hamis rajzot, szép Molnár C. Pál hamisítványok egyébként. Jó lecke volt, de ez többször nem ismétlődött meg. Egyszer, emlékszem, valaki behozott hét darab Munkácsy-vázlatot francia koronás vízjeles papíron, a mester szignójával, az ismert képek egy-egy kidolgozott figurájával. Kértem 24 órát, hogy választ adjak a vételi lehetőségre. Elvittem a rajzokat Sinkó Katalin művészettörténészhez, hogy megvitassuk a művek eredetiségét. Soha nem felejtem el, leültetett a konyhájában, kitettük a hét rajzot az asztalra és azt mondta, „Péter gondolkodjon! Mit tudunk Munkácsyról?” Tudjuk Munkácsyról, hogy zseniális festő volt, de nem tudott jól rajzolni. A rajzot egyetlen egy dologra használta: nagy vonalakban felvázolta a kompozíciót. A figuráknál már gyanút kellett volna fognom, hiszen túlságosan ki voltak dolgozva.

Akkor ki készítette ezeket?

A festő műtermében megforduló tanítványai, akik ismerve az elkészült festményt visszagyártottak hozzá vázlatrajzokat. Munkácsy ekkor már sztár volt, ők meg a lehulló morzsákat szedegették fel, használva a festőzseni eszközparkját, papírjait. Hogy mi a tanulság? Óvatosan vásároljunk Munkácsyt, főleg jól kidolgozott rajzot!

Aki hamisítványt kínál, tudja, hogy mit akar eladni?

Hol igen, hol nem. Az egyik festményszakértő kollégámnak van egy jó fordulata a visszautasításra. Ő mindig azt mondja, köszönöm, nem kérjük ezt a tárgyat, mert ez a művész utolsó, halála utáni periódusában készült.

Érték-e ma az, amit a nagyszüleink annak gondoltak?

Az internet korával a gondolkodás sebessége nagyot változott, ez pedig a teljes világunkat átalakította, ami most csapódik le a műkereskedelemben. Mondok példákat: a nyolcvanas-kilencvenes években nagyanyáink Zsolnay meg Herendi étkészleteket vásároltak az értéknövekedés reményében. Az unoka ma behozza az étkészletet ötmillió forint reményében, amit a nagyi egymillióért vett, mi meg adunk érte jó esetben 400 000 forintot, mert nincs rá kereslet, a mai fiatalok ugyanis IKEA tányérokból esznek. Ugyanígy nem kellenek a bonbonierek, a nippek, hogy képletes legyek, a hollóházi porcelán kutya a kutyának sem kell. Nem kellenek a vitrinek, amelyekben ezeket tartották, nem kellenek a tabernákulumok, a szőnyegek, a zongorák elefántcsont billentyűkkel. Ha azt mondom, ma nehézséget okoz eladni egy Székely Bertalan, egy Lotz Károly, vagy bizonyos értelemben egy Munkácsy-képet, hitetlenkedve néz rám.

Mit lehet eladni helyette?

Keserű Ilona, Bak Imre, Kondor Béla képei mennek. Az új műgyűjtői réteg színeket akar látni, modernitást akar látni, tárgyak helyett inkább élményeket gyűjt, ez pedig lecsapódik a műkereskedelemben. Új kategóriák a műkereskedelemben az oldtimerek, a márkás karórák, a retró tárgyak, a szocializmus space age tárgyai. A homokóra vagy kagyló alakú műanyag bútorok, amelyektől annak idején mindenki szabadulni akart, ma többszászezrekért kelnek el. Érték a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek tárgyi kultúrája, akár egy Gorka Lívia váza, akár egy design állólámpa. Ha ma vesz valaki egy Mednyánszky-, Munkácsy- vagy Vaszary- festményt, az csupán inflációkövető befektetés. Nagyot mindig akkor lehet nyerni, ha az ember a saját korát vagy a közvetlen azelőtti időszakot gyűjti, tehát azt, amit még nem kanonizáltak. Egy jól megválasztott, a hetvenes években háromezer forintért vásárolt Képcsarnokos kép eladása is hozhat a konyhára. Miért? Mert korjelző lett és emiatt felértékelődött, mert egy ilyen kép a ma 40 év alatti műgyűjtőknek már történelmi távlat, és ezt ők a saját értékrendjük szerint szeretnék a helyére tenni. Jól járhat az is, aki régebben a modern Zsolnaykat, az eozinos kerámiafigurákat felvásárolta a bolhapiacokról 3000 Ft-ért, mert ma a ritkább darabok 150-200 ezer forintot is érhetnek. Aki teheti, gyűjtse a saját korát!

Akkor egy art deco bohóc nippet, befektetési szempontból ne is jusson eszembe vásárolni?

Érdekes, hogy ebben az egész kalamajkában azért vannak kivételek, olyan korszakok, amelyek ma is a reneszánszukat élik. 15-20 éve ilyen volt a szecesszió, ma ilyen az art deco, mert az egyszerű geometriai formáival ez a stílus a ma emberéhez is szól.

Ön egy sikeres formátum, a Kincsvadászok szereplője. Hogy látja, mekkora mértékű az itthon fellelhető és a lakosság birtokában lévő műkincsállomány?

Jóval kevesebb, mint Nyugat Európában. A történelem viharai nem tették lehetővé, hogy az egyébként ezeréves Magyarország ezeréves tárgyi kultúrát halmozzon föl. Mohács óta gyakorlatilag megszállt terület voltunk. Számomra azért is izgalmas a Kincsvadászokban szerepelni, mert kíváncsivá tesz, miket hoznak be az emberek. Büszke vagyok rá ugyanakkor, hogy a műsorral sikerült leültetni a magyar értelmiséget újra a tévé elé, s emellett a Kincsvadászok a hazai műkereskedelemre is ráirányította a figyelmet. Ezt a saját bőrömön is tapasztalom, a műsor behozza az érdeklődőket az aukciós házakba, és tőlem is egyre többen kérdezik, mit vegyenek befektetési jelleggel. Általános érvényű javaslatom, hogy olyasmit, amivel együtt tudnak élni, mert ha esetleg nem tudnak belőle jól kiszállni, legalább az esztétikai élmény megmarad.

A beszélgetés teljes egészében meghallgatható a Spotifyon. https://open.spotify.com/episode/5d8CO3dM2AmFsTam5rI4su