A pénz, jelenjen meg az érme vagy bankjegy formájában, nem csupán az állami szuverenitás kifejezőeszköze, a gazdasági élet és a kereskedelem mozgatórugója, hanem kora kultúrájának, művészetének és világlátásának hű lenyomata. Az éremképek visszatükrözik a korszak művészeti stílusát, megismerhető rajtuk keresztül a magyar címerfejlődés éppúgy, ahogy az uralkodók portréi vagy a keresztény hitvilág, nem túlzás azt állítani, hogy a pénzek szinte önmagukban képesek átfogóan bemutatni Magyarország évezredes történetét. A következő hetekben nyolcrészes, A magyar pénzek művészete című sorozatot indítunk, amelyben megismerkedhetünk a magyar pénzek jellegzetes éremképi elemeivel a kezdetektől napjainkig.

A forint bankjegyek ábrázolásai
A második világháborút követő hiperinfláció elleni harc fontos eszköze volt az 1946 augusztusában kibocsátott új valuta, a forint. Elsőként a tíz- és százforintos címlet látott napvilágot. E bankjegyek átmeneti időtartamra, ofszetnyomással készültek és néhány évig voltak csak forgalomban. Motívumvilágukat vizsgálva a felszínes szemlélő könnyen eshet abba a hibába, hogy a sarló és kalapács megjelenését a Rákosi-korszak jelképeiként azonosítja, ám azonban erről itt szó sincs. Ezek az ábrázolások nem egyébről, mint az örök értékekről, az értékteremtő munka két pilléréről: az iparról és a mezőgazdaságról szólnak. Ezekkel a szimbólumokkal egy háború és infláció sújtotta ország újjáépítésének idején tervezőként nem lehetett „melléfogni”. Szintén ehhez a képhez járult hozzá „közemberek” szerepeltetése a pénzjegyeken: a tíz forintos férfialakjához Pfeffer Mihály gépmester állt modellt, a százforintos női profilja pedig Tőkés Jánosné Várszegi Gizelláé, mindketten az akkori Pénzjegynyomda munkatársai voltak.

A magyar papírpénztörténet legegységesebb és leghosszabb ideig forgalomban lévő bankjegysora az 1947-ben bevezetett „petőfis tízes”, „dózsás húszas”, „rákóczis ötvenes” (1951) és a „kossuthos százas”. Ezek a bankjegyek fél évszázadon át képesek voltak kielégíteni a lakosság pénzforgalmi igényeit. A tervező feladata nem volt egyszerű: meg kellett találnia azokat a szimbólumokat, amelyek méltóak lehetnek arra, hogy az ország új fizetőeszközének címletein megjelenjenek és többletjelentéssel bírjanak „használóiknak”. Petőfi Sándor, Dózsa György, II. Rákóczi és Ferenc és Kossuth Lajos arcképei mellett így jelenik meg a közösségben rejlő erő a tízforintos hátoldalán Jankó János festményét (Folyóparti táj) felhasználva, így testesül meg az értékteremtő munka a húszforintos erőt sugárzó férfialakjában (Hegedűs István öttusázó). Az ötvenforintos hátoldali képe (Georg Philipp Rugendas: Kuruc huszárok és német dragonyosok csatája című olajfestménye nyomán) az áldozatra képes hősiességet, míg a százforintoson felhasznált Lotz Károly-festmény (Menekülés a közelgő vihar elől) a mindig lesben álló természeti viszontagságokkal szembeni éberség fontosságát sugallja.
Ehhez a bankjegysorhoz csatlakozott 1970-ben az Ady Endre arcképével ellátott ötszáz forintos, hátoldalán budapesti panoráma az Erzsébet-híddal, 1983- ban a Bartók Bélát ábrázoló ezer forintos (hátoldal: Medgyessy Ferenc: Anya gyermekével című szobor), majd 1990-ben a Széchenyi István portréjával megjelent ötezer forintos bankjegy, hátoldalon a Magyar Tudományos Akadémia székházának képe. A bankjegysor címleteinek java részét 1999-ben vonták ki a forgalomból.

Az 1990-es évek közepén a Magyar Nemzeti Bank az avulóban lévő, egyes címleteit illetően közel 50 éves sorozat korszerűsítését célzó bankjegycseréről hozott döntést. A jegybank elvárásaiban egységes szerkezetet, kompozíciót, stílust, korszerű, hatékony biztonsági elemeket fogalmazott meg oly módon, hogy a magyar bankjegyek igényes, ábrázoló jellegű hagyományai továbbra is tükröződjenek. A bankjegyek előoldalára végül a magyar pénzkibocsátáshoz is köthető történelmi személyiségek, a hátoldalukra az egyes személyekhez köthető helyszíneket, jeleneteket ábrázoló képek kerültek.

Az új bankjegyek kibocsátása 1997-ben kezdődött azokkal a címletekkel, amelyek a korábbi sorozatban nem szerepeltek. Elsőként az akkor legnagyobb értékű címlet, a 10 000 forintos, majd a bankjegyek gyártásának rendkívül gyors ütemével összhangban a 2000 és a 200 forintos bankjegyek kerültek forgalomba, végül sorrendben az 1000, 500 és 5000 forintosokkal fejeződött be az elhatározott cserefolyamat 1999 áprilisában. 1999-ben további tartalékcímlet gyártásáról döntött az MNB. Ez volt a sorozat későbbi – és jelenleg is – legmagasabb címletértékű bankjegye, a 20 000 forintos. A címlet a gazdaság készpénzigényének növekedésével összhangban csak 2001 elején került forgalomba 1999-es gyártási évszámmal.