A független nemzeti bank hazánk szuverenitásának egyik legfontosabb szimbóluma, már az 1848-as forradalomban meghirdetett 12 pontban is követelték a létrehozását. A végül 1924-ben életre hívott, a pénzügyeket szabályozó és felügyelő önálló Magyar Nemzeti Bank a nemzeti egység egyik legjelentősebb intézményévé vált. Az önálló jegybank első évtizede alapjaiban határozta meg a következő éveket, hiszen az olyan kiváló emberek, mint Popovics Sándor fektették le az I. világháborún átesett ország gazdasági talpra állásának alapjait.
A centenárium különösen három dátumhoz kötődik. 1924. április 26-án lépett hatályba a Magyar Nemzeti Bank létrehozásáról szóló törvény, május 24-én tartotta meg a jegybankot tulajdonló részvénytársaság az alakuló közgyűlését, június 24-én pedig ténylegesen is megkezdődött Magyarország központi bankjának működése.
Az MNB100 névre keresztelt emlékévben egy olyan programsorozatot indítunk az útjára, amely a kiemelt figyelmet érdemlő centenáriumi év egészét átfogja majd. A megemlékezések során elsősorban a száz esztendő azon időszakait és állomásait helyezzük majd előtérbe, amelyek jól mutatják, hogy az MNB története során eredményes küzdelmet vívott a magyar érdekek érvényesítéséért. A jegybank emellett mindig alapvető szerepet töltött be az ország pénzügyi és gazdasági stabilizációjának megőrzésében, még a történelmi kihívásokkal teli esztendőkben és az alapvető működést veszélyeztető helyzetekben is. Hatalmas szakmai tapasztalat gyűlt össze száz esztendő alatt hazánk központi bankjában, amit az MNB jelenlegi vezetése is az ország javára fordított és fordít. Ahogy az MNB első tíz éve megalapozta az azt követő évtizedet, úgy az utolsó, mögöttünk álló évtized is a jegybankkal válhatott sikeressé.
A Magyar Nemzeti Bank száz esztendeje a helytállás évszázada, a nemzet szolgálata és a töretlen munka Magyarország gyarapodásáért.
Az MNB100 év eseményeiről az év során a centenáriumi év saját honlapján, illetve az MNB Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
További híreink
Összes hírDecember 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!
December 23. - december 26. - ZÁRVA December 31. - január 1. - ZÁRVA
Ugyan a karácsony ritkán jelenik meg közvetlenül a pénzérméken, mégis találhatunk érdekes példákat, amelyek az ünnep szellemiségéhez kapcsolódnak.
Megértésüket köszönjük!